Irodalmi Szemle, 1992

1992/2 - GRENDEL LAJOS: Egy valóságos világ alapításának nehézségei (novella)

Egy valóságos világ alapításának nehézségei

menedékházban, három óra járásra a legközelebbi lakott településtől. Kora délután óta folyt a pálinka és a bor. Zümzüm a második rosszullétéből lábadozott, Pityu a Puncust smárolta. Pondró, a szinkrontolmács, aktatáskában szamizdatújságokat csempészett föl a hegyre, és egész délután molesztált velük. Előbb felolvasott belőlük, később azonban megkétszereződtek, majd összefolytak a betűk a szeme előtt, és akkor én néhány órára fellélegeztem. Utálom a tolakodó alakokat, Pondrót azonban nem lehetett lerázni. A szinkrontolmács egy nagy, utolsó forradalom eljöveteléről álmodozott, s nekem elvben nem volt kifogásom a forradalmak ellen. Marin kívül csak a szűzies Őzike látszott még józannak, ők főzték a bográcsgulyást.

Egyszer csak látom, hogy a Nyúl alakja ott magaslik Molnár széke mögött. Mari lecsapta a kályha fedelét, de nem ült vissza Molnár mellé, hanem áttette székhelyét a konyhába, s akkor a Nyúl leült Mari megüresedett helyére, megveregette Molnár vállát, és azt mondta halkan:

— Mi van, fiú? Tetszik a feleségem?

Molnárnak újra az arcába szökött a vér, hebegett valamit, de én átellenben és kissé távolabb ültem, így csak azt láttam, hogy a Nyúl bólogat, sejtelmesen forgatja a szemét, és olyan fog vicsorítva mosolyog, hogy abból semmi jó nem sül ki Molnár számára.

— Dugd meg őt — hallottam ekkor megint a Nyúl hangját. — Megengedem. Nem a tulajdonom, csak a feleségem.

Molnárnak elállt a szava, segélykérőén pillantott rám, de mivel engem megfigyelőnek hívtak ide, nem éreztem felhatalmazva magamat arra, hogy közbelépjek. Kihasználva Molnár tutyimutyiságát, a Nyúl gázt adott.

— Gondold meg, fiú. Ritka alkalom ez. Ezt az ajánlatot soha többé nem ismétlem meg. Tekintsd ajándéknak.

Molnár ekkor azt hitte, hogy kivágja magát a kelepcéből.

— Nagylelkű vagy — mondta a Nyúlnak. — De én nem kívánom a Marit. És nem kefélni jöttünk ide. Máskülönben én is elhozhattam volna a feleségemet.

A menedékházat az a borászati gazdaság bérelte, amelyet a Nyúl apósa igazgatott. Április vége lévén, ezt a kirándulóparadicsomot téli szendergésé- ből ébresztettük fel, riadalmat legföljebb a pókok között keltve. A csúcson jeges szél fújt, délután az eső is eleredt, s a völgyre áthatolhatatlan köd telepedett. Zümzüm nem ihatott bort, savakat termel, nyafogta, ezért pálinkával fűtött be, de a pálinkát sem bírta. Vacsora után harmadszor is kidőlt, s ezzel nagy terveire éji homály borult. Puncus és Pityu odatámogatták a kanapéhoz, és lószőrpokróccal betakarták.

— Nélküle fogjuk kitalálni a lapot — mondta Pityu, és sietve hozzátette:

— De előbb iszunk még.

Én újra azt gondoltam, hogy elkezdődött, de Pondró megint kisajátította a fejemet, beleült a szamizdatjaival, mint egy fürdőkádba, és kirámolt minden mozdíthatót az agyamból, hogy elültesse benne a forradalom