Irodalmi Szemle, 1992
1992/2 - HAJDÚ ISTVÁN: A szemek (novella)
HAJDÚ ISTVÁN A szemek G. amolyan csontos, szikár, inkább inas, mint izmos alkatú volt, sötét, élénk szemekkel, szögletes arccal, görögös orral, húsos, vérbő ajkakkal, kissé elálló, közepesnek mondható fülekkel, melyeket télen a kötött sapka alá dugott, mint két káposztalevelet, hogy ne fázzanak. Nem volt az a bőbeszédű fajta, ritkán szólalt meg, akkor is csak a legszükségesebbet mondta, az adott helyzetnek megfelelően. Káros szenvedélye nem volt, de volt benne egy jó adag sznobizmus, amit talán az őseitől örökölt, s így ha társaság jött hozzájuk, csak minőségi, tiszta italokkal kínálta a vendégeit. Ilyenkor elszívott ő is egy filteres, erős cigarettát, de sose rúgott be. Az emberek már nem is nagyon emlékeztek rá, mikor, hogyan kerültek a városba, egyszer csak ott voltak és kész, máról holnapra. Nem keltettek nagy feltűnést, ő és É., a felesége. A város elfogadta jelenlétüket, befogadta őket, szereplőivé váltak az életnek a házak, tornyok, sugárutak és szögletes terek között. Napközben a hivatalban dolgozott, ahol, bár nem keresett jól, nem háborgatták, önállóan dolgozhatott, maga dönthetett — bizonyos fokig. Saját irodája volt, nem kutatták fürkésző szemek, hogy dolgozik-e, mégis becsületesen végezte teendőit a munkaidő végéig. Ekkor fogta az aktatáskáját, bezárta az irodáját és kerékpárján haza indult. Nem lakott a hivataltól messze, mégis jobb szeretett kerékpározni, hallani, ahogy a füle mellett süvít a szél, a légáramlat belekapaszkodik a zakójába, és tomporán lepkeszárnyként szétnyitja a sötét, négylyukú gyöngyházgomb alatt. A légáramlat szagokat és illatokat pumpált az orrába-, érezte a kerti virágok illatát, főként a nehéz rózsáét, ugyanakkor ételek szaga is keveredett a levegőbe, a készülő vacsoráké: zsír, sült hús, krumpli és zöldség, különböző párolt ételek illanó szagai. G.-t ez a közeg vette körül, bekerítette, tolta, üldözte, pajkosan játszott vele, nyálat és nedveket gerjesztett szervezetében, működésbe hozva a fáradhatatlan malmot, amit szervezetnek hívunk. Útközben figyelte a felpúposodott aszfaltot. A növények óriási erővel ejtettek sebeket az egyenletes, fekete felületen. A púpok, apró, zöldellő kráterek, elsuhantak a szeme előtt, színes csíkot hagyva a pupilláján. Néha oldalra pillantott, általában ha köszönt valakinek, de ilyenkor sem az
