Irodalmi Szemle, 1992
1992/2 - FÜLÖP ANTAL: Metation (regényrészlet)
FÜLÖP ANTAL szennytartóba rejtettem, ha be találna jönni, nehogy meglássa, bár a szúrós, kemény bűzét nem sikerült elrejtenem; betöltötte az egész speizot, úgy gondolom, föl a mennyezetig, a karácsonyi dobozok körül lebegve, s mintha önmagától próbálna megszabadulni, a szelelőn át elindult kifelé, ahonnan egy újabb szélrohammal megint az iménti hideg csapott az arcomba, átjárva testem egész a gerincemig, s a fejembe lőve azt az égető és megkésett gondolatot, hogy talán: mégsem kellett volna... Ám a sirályt megpillantva, a fejembe csapó — rossz! — gondolatcsóva nyomban kihunyt, mintha a szelelőn át becsapódó szél fújta volna el. Egyedül voltam a sirállyal, végre egészen egyedül, és ő a megszokott pályáján jött, jött, közeledett, nővér...Nővér! Nővér!!...Nővér...állnak az ágyamnál... I. nővér: Nini!... Magához tért volna? Azt mondta... II. nővér: Két deci Metationtól, lányom? Egy bivalynak sok lenne. Hozd be a lavórt, s egy tiszta lepedőt. Alul, fölül jön belőle. I. nővér: Ez már az ötödik lepedő. II. nővér: Még jó párat ki fogsz cserélni, mire itt megöregszel. Annyit, hogy végül már kevésnek tűnik. Majd, ha már úgy belefásultál, hogy a tegnapi napra sem emlékszel. I. nővér: Van legalább valami kis remény?... II. nővér: Remény?... Nem azt tanultad, hogy remény volt, remény van, és reménynek mindig is lennie kell? Van olyan hét, hogy hármat is behoznak. Úgyhogy bőven lesz alkalmad reménykedni... Ha másban nem, hát abban, hogy a részeges sofőr majd karambol nélkül szállítja ki a... De ne kecsegtessük hiú reménnyel! Egy angol úriember szerint most — talán — épp a lámpa körül lebeg, figyel és hallgatózik... I. nővér: Itt a lavór. Ez minden, amit tehetünk? II. nővér. Nem. Ha megmostuk, húzz fel egy atropint, azután, légy szíves, ne ájulj el... Hall engem, Both úr?... 1987 — 1988
