Irodalmi Szemle, 1992

1992/2 - FÜLÖP ANTAL: Metation (regényrészlet)

FÜLÖP ANTAL

Metation

(regényrészlet)

Fölkel az ember, nővér, mert azért fölkel, mikor az óra ébreszti, s attól az — előző napi — harmincöt-negyven cigarettától savanyú szájjal bámul a sötétben, mert lentről az utcalámpák összefolyó derengése meg sem próbál átszűrődni a hetedik emeleti ablakon. Pedig Cinke-Lill úgy minden második hónap elején tisztára mossa a függönyt s az üveget. Úgyhogy csak messze, a felüljárónál látni egy lámpasort, végükre állított gyufaszálak, ahogy — csökkentett árammal — izzanak. Nos, igen, a gyufa! Ellobban az ember kezében, majd miután eltűnt a tűzkukac, amely a láng helyén marad a levegőben, s az első slukk füst a kihűlt radiátoron szétterült, csak bámul az ember, nővér, mint a töprengés mocorgó-vakarózó szobra, amelynek valahogy elapadt minden gondolata. Bár reggelenként az a homályos érzése támad, hogy ’’ezzel a reggellel” megint egy újabb lehetőséget kapott, de azt, hogy mire, arra — bár a cigaretta parazsa szorgalmasan rója tétova vonalait sűrűn a szájához emelkedve — nem képes rájöríni. Miként arra sem, hogy ükanyja mit súghatott a visszavonuló osztrák dragonyos fülébe, mikor a szalmakazalnál, lovának szeme láttára, hanyatt döntötte, olyan rendesen, hogy a rákövetkező holdtöltéig a bábaasszony hiába surrant be háromszor is a házba az éjszaka leple alatt, noha kötőtűt is vitt magával. Negyedszer már csak advent napján kellett jönnie, de akkor már nappal, mikor a dédapám megszületett. Mialatt a ló mindent láthatott, ükapám az istállóajtó mögött a kaszát szorongatva toporgott, és advent napján arra gondolt, hogy talán mégis meglephette volna egy suhintással az elfoglalt dragonyost. (Pár éve, az ötletvándorlás csodájaként, a szabadtéri moziban láttuk Cinke-Lillel megismétlődni a családi jelenetet, egy spanyol zárdában, ahol a rendező — úgy tűnt — nagy élvezettel állította be a legapróbb részleteket is, mialatt egy torzonborz mórral meghágatott egy tiszta életű apácát.)

Ó, igen, azok a tétova tűzvonalak a derengő szobában megérnének egy misét, nővér! Ahogy az idő sürgetése megtimsózza az ember gyomrát, mintha vágott követ reggelizett volna késsel, villával, a parázs meg, ahogy a cigarettapapírt egy darabon pirosra festi, s önmagát fékezve föl-alá lebeg, mintha az óramutatók állnának. Aztán fél hat tájt végre felhangzik! Lent a havas útkereszteződésben "Gagarin” az egekig túráztatja fel a traktor motorját, mintha attól a néhány korty szesztől, amit a melóban indulás előtt a speizban a torkán legurított, vagy még tegnapról maradt a fejében, bár