Irodalmi Szemle, 1992
1992/2 - MILAN KUNDERA: Lítost (elbeszélés)
Lítost Értsétek meg, azokban a napokban csak a vereségek különböző fajtái között lehetett választani, egyéb lehetőség nem volt, de az a város elutasította a kompromisszumot és győzelmet akart! Itt nem az ész beszélt, itt a lítost beszélt. Aki elutasítja a kompromisszumot, annak végül csak egyetlen választása marad: a lehetséges vereségek legrosszabbika. De éppen ezt akarja a lítost. A lítosttó\ megszállt ember a saját pusztulásával áll bosszút. A kisfiú halálra zúzódott a járdán, de halhatatlan lelke az idők végtelenségéig örülni fog, hogy a tanító felakasztotta magát az ablakkilincsre. De hogyan bántsa meg a diák Kristýna asszonyt? Még mielőtt bármit tehetne, Kristýna felszállt a vonatra. A teoretikusok ismerik ezeket a helyzeteket, és azt mondják, hogy ilyenkor a lítost úgynevezett megrögző- dése áll be. Ez a legrosszabb, ami történhet. A lítost úgy terjedt a diák lelkében, mint a daganat, amely percről percre nő, és nem tudja, mit kezdjen vele. Minthogy senkin sem tudott bosszút állni, legalább vigaszra vágyódott. Lermontov jutott az eszébe. Visszaemlékezett, hogyan sértegette Goethe, hogyan alázta meg Voltaire, és hogy Lermontov hogyan kiabálta mindegyiküknek újra meg újra, hogy ő büszke, mintha az asztalnál ülő minden költő zenetanár lett volna, és ő ki akarta volna provokálni, hogy dobják ki az ablakon. A diák vágyódni kezdett Lermontov után, mint egy testvér után. Belenyúlt a zsebébe, és egy összehajtogatott nagy papírdarabot tapintott ki benne. Füzetből kitépett lap volt, és ez állt rajta: Várlak. Szeretlek. Kristýna. Éjfél. Megértette a dolgot. A zakó, amelyet most viselt, tegnap a fogason függött a lakásában. A későn felfedezett üzenet csak megerősítette azt, amit tudott. Saját ostobasága következtében mulasztotta el Kristýna testét. A lítost pattanásig feszült benne és nem talált kivezető utat. A reménytelenség mélyén Késő délután volt, és a diák úgy gondolta, hogy a költők már kialudták magukat a tegnapi ivászat után. Lehet, hogy az irodalmi klubban vannak. Fölszaladt az első emeletre, áthaladt a ruhatáron, jobbra fordult és belépett az étterembe. Nem szokott ide járni, megállt az ajtónál, és bizonytalanul közülnézett. Hátul Petrarca ült Lermontovval és két ismeretlen emberrel. A diák leült egy közeli szabad asztalhoz. Senki se vett tudomást róla. Sőt, az volt az érzése, hogy Petrarca és Lermontov szórakozottan rápillantott, de egyikük sem ismerte meg. Konyakot rendelt a pincérnél, és a fejében fájdalmasan zengett Kristýna üzenetének végtelenül szomorú és végtelenül szép szövege: Várlak. Szeretlek. Kristýna. Éjfél. Mintegy húsz percig ült így, konyakot kortyolgatva. Petrarca és Lermontov látványa vigasz helyett csak újabb szomorúságot hozott neki. Mindenki elhagyta, elhagyta Kristýna, elhagyták a költők. Csak a nagy
