Irodalmi Szemle, 1992
1992/2 - MILAN KUNDERA: Lítost (elbeszélés)
MILAN KUNDERA még soha nem élt át! Lehet, hogy már soha többé nem látja, de azzal különben sem számolt, hogy rendszeresen találkozni fog vele. Boldog volt, hogy még valami tartós értéket is kapott tőle: Goethe verseit azzal a hihetetlen ajánlással, amely bármikor tanúskodhat róla, hogy a kalandja nem volt álom. Viszont a diák el volt keseredve. Elég lett volna éjszaka egyetlen okos mondatot mondania! Elég lett volna nevükön nevezni a dolgokat, és megkaphatta volna Kristýnát! Kristýna félt, hogy gyereket csinál neki, ő meg azt hitte, hogy szerelme végtelenségétől retteg! Belebámult hülyesége mélységes szakadékába, és nevetni támadt kedve, bőgni a nevetéstől, a sírós, hisztérikus nevetéstől! Visszaindult a pályaudvarról az albérleti szoba szerelmes éjszakáktól érintetlen sivatagába, és a lítost vele tartott. További megjegyzések a lítost elméletéhez A diák életéből vett két példával megvilágítottam a két alaplehetőséget arra, hogyan reagálhat az ember a saját /itos/jára. Ha a velünk szemben álló fél gyengébb nálunk, akkor valamilyen hamis ürüggyel megbántjuk, mint ahogy a diák megbántotta a diáklányt, amiért gyorsan úszott. Ha a velünk szemben álló fél erősebb nálunk, akkor nem marad más hátra, mint hogy valamely kerülő úton álljunk rajta bosszút, visszafelé elsülő pofonnal, öngyilkosság által elkövetett gyilkossággal. A kisfiú addig játszik hamisan a hegedűjén, amíg a zenetanár, nem bírva uralkodni magán, kidobja az ablakon. És a fiúcska zuhan, és zuhanása közben örül, hogy a gonosz tanítót gyilkossággal fogják vádolni. Ez két klasszikus módszer, és míg az első a szerelmesek és házastársak életében vált szokásossá, a másikkal az emberiség úgynevezett nagy története van telezsúfolva. Valószínű, hogy mindaz, amit tanítóink hősiességnek neveztek, nem volt más, mint a lítostnak az a formája, amelyet a zenetanár és a kisfiú esetével példáztam. A perzsák megrohanják Pelopon- nészoszt, a spártaiak pedig egyik katonai hibát a másik után követik el. És mint ahogy a kisfiú nem hajlandó eljátszani a helyes hangot, a spártaiak dühös könnyektől elvakultan lemondanak minden okos lépésről, nem képesek sem jobban harcolni a perzsáknál, sem megadni magukat, sem meneküléssel menteni az életüket, és lítosňxA hagyják, hogy az utolsó emberig lemészárolják őket. Ezzel kapcsolatban jut eszembe, hogy a lítost fogalma nem véletlenül született Csehországban. A csehek története az erősebbek elleni örökös lázongások története, a híres vereségeké, amelyek kihatottak a világ folyására és a nemzet pusztulásához vezettek, igen, a csehek története a lítost története. Amikor hatvannyolc augusztusában sok ezer orosz tank elfoglalta azt a kicsiny és csodálatos országot, egy városban ezt a feliratot láttam: Mi nem akarunk kompromisszumot, mi győzelmet akarunk !
