Irodalmi Szemle, 1992
1992/2 - MILAN KUNDERA: Lítost (elbeszélés)
Lítost A diákban a végtelenül szeretett ember boldogsága az elutasított test kétségbeesésével párosult. És a hentes felesége kitartóan szorította szerelmi fegyverét, de nem úgy, hogy néhány egyszerű mozdulattal kárpótolja a diákot az elmaradt testi aktusért, amelyre vágyott, hanem úgy, mintha valami becses, valami drága tárgyat tartana a kezében, valamit, amiben nem akar kárt tenni, amit sokáig, sokáig mereven és keményen akar megőrizni. De most már elég ebből az éjszakából, amely lényeges változás nélkül csaknem reggelig tartott. A reggel piszkos fénye Minthogy nagyon későn aludtak el, már dél felé járt, mire fölébredtek, és mindkettejüknek fájt a feje. Kevés idejük maradt, mert Kristýna vonata nemsokára indult. Hallgatagok voltak. Kristýna a táskájába tette a hálóingét, Goethe könyvét, és ismét kirívó fekete körömcipőjében és kirívó gyöngysorával a nyakán állt a diák mellett. De most mintha a reggel piszkos fénye leoldotta volna róluk a hallgatás pecsétjét, mintha az éjszaka költészete után a nappal prózája következett volna be, Kristýna asszony egész egyszerűen azt mondta a diáknak: — Tudod... Nem szabad rám haragudnod, én igazán az életemmel játszottam volna. A szülésem után az orvos azt mondta, hogy soha többé nem szabad teherbe esnem. A diák kétségbeesetten emelte rá a szemét: — Azt hiszed, hogy tőlem teherbe estél volna? Kinek tartasz engem? — Mindnyájan azt mondják. Mindnyájan így erősködnek. Tudom, mi történt a barátnőimmel. Az olyan fiatal fiúk, mint te, borzasztó veszélyesek. És ha megtörténik a baj, akkor már nem lehet segíteni rajta. A diák elkeseredett hangon magyarázta, hogy ő nem tapasztalatlan kölyök, és sohase csinálna neki gyereket. — Talán csak nem akarsz engem a barátnőid szeretőihez hasonlítani? — Tudom — felelte az asszony helyeslően és csaknem mentegetőzve. A diáknak nem kellett tovább érvelnie. Hitt neki. Hisz nem valami falusi mamlasszal van dolga, alighanem jobban kiismeri magát a szerelemben, mint a világ összes autószerelői együttvéve. Úgy látszik, fölöslegesen védekezett éjszaka. De nem bánta meg. Egy rövid szeretkezéssel egybekötött szerelmes éjszakát (Kristýna csak mint sietős és rövid aktust tudja elképzelni a testi szerelmet) mindig szépnek tartott ugyan, de egyszersmind veszélyesnek és csalárdnak. Az, amit a diákkal élt át, ezerszeresen jobb volt. A diák kikísérte a pályaudvarra, és ő már örült, hogy nemsokára a fülkében fog ülni és emlékezni. Az egyszerű asszonyok ravasz gyakorlatiasságával ismételgette magában, hogy olyasmit élt át, amit "senki nem vehet el tőle”: egy olyan fiúval töltötte az éjszakát, akit mindig valószerűtlennek, megfoghatatlannak és távolinak érzett, és egész éjszaka ennek a fiúnak a merev szerelmi tagját tartotta a kezében. Igen, egész éjszaka! Ilyesmit igazán
