Irodalmi Szemle, 1992
1992/2 - MILAN KUNDERA: Lítost (elbeszélés)
Lítost Nézz oda, milyen hülyén viszik szegényt! Kiesik a kezükből! — Aztán rájuk kiáltott: — Fordítsátok meg, barmok, különben leejtitek! Ti sohase dolgoztatok a kezetekkel! — És a diák karját fogva lépkedett lassan lefelé a lépcsőkön a tántorgó költők mögött, akik aggodalmasan tartották az egyre súlyosodó Goethét. Végül leértek vele egészen a járdára, és ott egy lámpaoszlophoz támasztották. Petrarca meg Boccaccio két oldalról támogatta, hogy le ne essen, Voltaiere az úttest közepére ment és integetett az elhaladó autóknak, de egy sem állt meg. És Lermontov azt mondta a diáknak: — Tudod te egyáltalán, hogy mit látsz? Te diák vagy, fogalmad sincs az életről. Ez egy óriási jelenet. A költő levitele. Tudod, milyen vers lehetne ebből? Goethe közben lerogyott a földre, és Petrarca meg Boccaccio megpróbálta újra fölemelni. — Nézz oda — mondta Lermontov a diáknak —, hisz tartani se bírják. Gyenge a kezük. Sejtelmük sincs róla, mi az élet. A költő levitele. Nagyszerű cím. Érted. Most két verseskötetet írok. Mindenben különböznek egymástól. Az egyik tökéletesen klasszikus formájú, rímekkel és pontos ritmussal. A másik csupa szabadvers. Ennek Költői Jelentések lesz a címe. És a záróversé A Költő Levitele. Ez kemény vers lesz. De becsületes. Becsületes. Ez volt Lermontov harmadik kurzívval kiejtett szava. Az ellentétét jelentette mindannak, ami csak ornamentum és szellemesség. Ellentétét jelentette Petrarca álmodozásának és Boccaccio tréfásságának. A kétkezi munka pátoszát jelentette és szenvedélyes hitet a fönt nevezett Nyers Élet istennőben. Verlaine megittasult az éjszakai levegőtől, a járdán állt, a csillagokat nézte és énekelt. Jeszenyin leült, nekitámaszkodott a ház falának, és elaludt. Voltaire még mindig az úttest közepén integetett, és végre sikerült megállítania egy taxit. Aztán Boccaccio segítségével begyömöszölte Goethét a hátsó ülésre. Odakiáltott Petrarcának, hogy üljön be a sofőr mellé, mert ő az egyetlen, aki úgy ahogy le tudja csillapítani Goethéné asszonyt. De Petrarca hevesen tiltakozott: Márhogy én?! Dehogyis én! Én félek! — Látod — mondta Lermontov a diáknak. — Amikor segíteni kell egy barátnak, akkor megszökik. Senki se tud az öregasszonnyal beszélni. — Aztán behajolt az autóba, melynek hátsó ülésein Goethe, Boccaccio és Voltaire szorongott. — Veletek megyek, fiúk. Goethéné asszonyt bízzátok rám — és beült a sofőr melletti üres helyre. Petrarca elutasítja Boccaccio nevetését A költőkkel megrakott taxi eltűnt a diák szeme elől, és ő arra gondolt, hogy már legfőbb ideje gyorsan visszatérni Kristýna asszonyhoz. — Haza kell mennem — mondta Petrarcának. Petrarca helyeslően bólintott, karon fogta és elindult vele a diák lakásával ellenkező irányban.
