Irodalmi Szemle, 1992
1992/1 - Ľubomír Martínek: Nomad’s Land (esszé)
Ľubomír Martinék csak legszűkebb környezetüket ismerik, és nem kényszerültek soha megkérdőjelezni azokat az értékeket, amelyekre világnézetüket alapozták. A költöző madarak, ha túl akarják élni a költözést, kénytelenek megtanulni szeretni egymást, vagy legalábbis elviselni, eltűrni egymás különbözőségét, sokféleségét. Hogy ezt mily csodálatos sikerrel teszik, tapasztalható. Nagyon kevés esetről tudok, amikor a távozás egyéni, emberi tragédiába torkollott volna. Minden szociológiai és pszichológiai tanulmány dacára, valószínűleg sok embernek nincs is szüksége a biztonságérzet oly erős gyökereire, mint ahogyan az első pillantásra tűnik a hagyományos társadalmakat tekintve. Ellenkezőleg, a szabad elhatározás ereje kiegyenlíti a nehézségek zömét, amelyek együtt járnak a távozással. A távozás ugyanis nem nyújt semmilyen megoldást, csupán a változás erős kényszere, az adott környezettel való kiegyezés lehetetlensége működik. Ezer és ezer példa van arra, amikor az emberek előnyben részesítették a sokkal rosszabb — mind szociológiai, pszichológiai, mind anyagi — körülményeket a másutt kínálkozó, reménytelibb kilátásokkal szemben, csupán azért, mert nem voltak képesek elhagyni az általuk ugyan gyűlölt, ám biztonságosnak vélt környezetet. Hasonlóképpen van ez a félreértésekkel is, amelyek az idegenségben élt élet elválaszthatatlan részét képezik. Nem csupán nyelvi ellentétekre gondolok. A nyelvet, kis jóakarattal, könnyen meg lehet tanulni — mint ahogy el lehet felejteni is. Az anyanyelv csupán egy azok közül a döntő tényezők közül, amelyeket távozás előtt mérlegre tesz az ember. Aki valamelyest is megtapasztalta a kinti életet, tudja, hogy a gyerekek szinte kivétel nélkül előnyben részesítik a barátok nyelvét az anyanyelvvel szemben. A félreértés, amelyre gondolok, nem kulturális jellegű, hisz a kultúrát is el lehet sajátítani. Olyan félreértésről szeretnék szólni, amelyet, jobb híján, civilizációs ellentétnek neveznék, tehát valami olyanról, mely annyira bennünk gyökerezik, hogy nem lehet csak úgy egyszerűen lerázni. Ebbe a tartományba tartozik példának okáért a mozdulatok, a gesztikuláció, a mimika gyorsasága, az idő érzékelése, a szavakhoz, színekhez, zajokhoz, illatokhoz és szagokhoz fűződő viszony stb. Nehéz ezt elképzelnie valakinek, aki sohasem tapasztalta például, hogy milyen nehéz olyasvalakivel társalogni, aki más beszélgetőtávolsághoz szokott. Az a néhány centiméternyi, nevetséges különbség akár azt is előidézheti, hogy a beszélgetőpartnerek egyike szinte megtámadottnak érzi magát, míg a másik megalázónak találhatja a helyzetet, ha a társa állandóan elhúzza a fejét, hogy megőrizze a távolságot, amelyen belül mindenkit betolakodónak tart. Vagy milyen idegtépő lehet egy egyszerű gesztus is, amelyet a hazaiak közül mindenki természetesnek tart. Esetenként illat, amelytől a szomszédnak összefut a nyála, undort válthat ki belőlünk. Eszemben sincs dicsőíteni a kivándorlókat, és sértegetni azokat, akik előnyben részesítik a szülőföldjüket. Nem tudok rosszabbat elképzelni annál, mint amikor reklám hatására az ellenállhatatlan képektől felhergelt turisták inváziója eláraszt egy vidéket, egyfajta kötelezettség-érzettől űzve lohol a világ másik végére, hogy megbizonyosodjék róla, otthon érzi magát a legjobban. Mi értelme rávenni az embereket, hogy kontinenseken keresztül zötykölődjenek csupán azért, hogy megbizonyosodjanak előítéleteikben, miszerint a déliek lusták, az arabok piszkosak, az amerikaiak kulturálatlanok, a kanadaiak komplexusokkal küzdenek, a feketék primitívek, az ázsiaiak vadak, az északiak hozzáférhetetlenek? Vajon miért kell a kedvükért tönkretenni az országokat a vendéglők sorával, amelyekben ugyanazokat az ételeket eszik, miket otthon megszoktak, miért kell megfertőzni a vidéket a diszkók ricsajával, és elválasztani a tengert a parttól hotelek betondzsungelével? Személy szerint semmi értelmét nem látom, hogy a Kanári-szigetek német káposztától bűzlődjenek a manipulált, elégedetlen turisták kedvéért, vagy hogy a spanyol tengerpart internacionalista áradattól legyen zajos.
