Irodalmi Szemle, 1992
1992/2 - MILAN KUNDERA: Lítost (elbeszélés)
Lítost Ellenérzése az asszony iránt ezzel csak növekedett. Gyorsan a lakására akarta vinni, elrejteni mindenki szeme elől, és várni, hogy intim rejtekhelyükön visszatérjen az elvesztett varázs. De az asszony elutasította a meghívást. Ha már egyszer hosszú idő után feljött a fővárosba, akkor valamit látni is akar itt, elmenni valahová, szórakozni. És fekete körömc’pő- je és vastag színes gyöngysora hangosan követelte jogait. — Ez egy kitűnő vendéglő, nagyszerű emberek járnak ide — jegyezte meg a diák, tudtára akarva adni a hentes feleségének, hogy fogalma sincs róla, mi érdekes a fővárosban és mi nem. — Sajnos ma itt túl sokan vannak, elviszlek máshova. De mintha csak a sors akarta volna, az összes többi vendéglő meg a kávéházak is zsúfolva voltak, az út egyik helyről a másikra hosszú ideig tartott, és a diák elviselhetetlenül komikusnak érezte Kristýnát a kalapkájával, a gyöngyeivel és az aranyfogával, amely ki-kivillant a szájából. Az utcákon rengeteg fiatal nő járt-kelt, és a diák arra gondolt, hogy sohase tudná megbocsátani magának, ha Kristýna miatt elmulasztaná a találkozást hazája nagyjaival. De nem akarta magára haragítani az asszonyt, mert amint mondtam, már hosszú ideje nem szeretkezett senkivel. A dilemmát tehát csak egy mesterien kigondolt kompromisszum oldhatta meg. Végre egy eldugott kis kávéházban sikerült szabad asztalt találniuk. A diák rendelt két aperitivet, és szomorúan Kristýna szemében nézett: Az élet itt Prágában folyton-folyvást előreláthatatlan eseményekkel lepi meg az embert. Éppen tegnap az ország leghíresebb költője telefonált neki. Amikor megnevezte a költőt, Kristýna asszony felkapta a fejét. Hiszen az iskolában betéve kellett tudnia a költő verseit. Azok az emberek, akikről az iskolában tanulunk, félig-meddig valószerűtlenekké, anyagtalanokká válnak, már életünkben a halottak fennkölt galériájába kerülnek. Kristýna nem hitte el, hogy a diák valóban személyesen ismeri a költőt. Hát persze hogy ismeri, jelentette ki a diák. Sőt, disszertációt ír róla, monográfiát, amely valószínűleg egyszer majd könyvalakban is megjelenik. Ezt csak azért nem említette soha Kristýna asszonynak, mert nem akarta azt a látszatot kelteni, hogy dicsekszik, de most kénytelen közölni vele a dolgot, mert a nagy költő váratlanul keresztülhúzta számításaikat. Az irodalmi klub ma ugyanis intim eszmecserére hívta össze az ország költőit, akiken kívül csak néhány kritikus és szakember lesz jelen. Ez az összejövetel nagyon fontos. Valószínűleg parázs vitára kerül sor. De ő természetesen nem megy el, hiszen annyira örült Kristýna asszony jövetelének! Az én édes és furcsa hazámban a költők varázsa még mindig erősen hat a női szívekre. Kristýnát hirtelen csodálat árasztotta el a diák iránt és egyszersmind valamiféle anyai igyekezet, hogy tanáccsal segítsen neki, és védelmezze az érdekeit. Csodálatra méltó váratlan jóhiszeműséggel kijelentette, hogy kár volna, ha a diák nem venne részt azon az összejövetelen, amelyen a nagy költő is jelen lesz.
