Irodalmi Szemle, 1992
1992/2 - KÖBÖLKÚTI JÓZSEF: Örvendetes ördögi, Peru-szimpátia 2. (tanulmány)
KÖBÖLKÚTI JÓZSEF zavarainak ábrázolásában, és a Miraflores vagy az Arequipa sugárút szín pompás boltjaiban. Zárójeles megjegyzései mindig fontos kiegészítő adalékok a cselekmény továbblendítésében. A zárójelet haszonnal és nagyobb mértékben először ebben a regényében használja. A Júlia néni és a tollnok ugyan nem kiemelkedő munkája Llosának, de rendkívül szórakoztató, olvasmányélményeinket gyarapító könyv, ugyanakkor útmutató is az élet kusza szövevényében és labirintusaiban való eligazodáshoz vagy tájékozódáshoz. VISZONYLAGOS VÉGELSZÁMOLÁS. Az interjúk némiképp ’’önmagyarázatok”, indoklások, helyreigazítások vagy projektum vázlatok továbbgondolása, sajátos témakeresés, interpretáció és kiállás valami mellett, s nem utolsó sorban agitatív-propagandisztikus ténykedést is jelez: népszerűséget. Llosának szerencsére kiváló ’’kérdező partnerei” vannak. Képesek a reáliák mélyére hatolni, mivelhogy finom, érzékletes kérdések szemléletes és bizarr véleményekkel vetekednek. Dél-Amerikában mostanáig csak "vasárnapi írók” voltak, akik kenyérgondok között éltek, s behódoltak a hagyományoknak és a spanyol akadémizmusnak. Elefántcsonttoronyból szemlélték és művelték a sekélyességet, a színvonalta- lanságot. A hatvanas évektől kezdődően a dél-amerikai íróknak egy csapásra megváltozik életszemléletük, ábrázolási módszerük, konstrukciós készségük: elszántságuk nem ismer határt, s rövid időn belül magukba olvasztják a legnagyszerűbb európai művészeti-irodalmi vívmányokat, s leszámolnak mindennémű retrográd hivatalos kánonnal. S merthogy írók merészelnek lenni, hát újjászületnek. A renyhe mozdulatíanság, az élettelenség, meg tehetedenség, a szerzői elnyomorodás helyett megszállott vágy keríti őket hatalmába. Olyan kérdéseket tesznek fel és válaszolnak meg, mint a társadalmi elnyomás, a technikai civilizáció hihetetlen romboló hatása,. az emberi mélylélektan és ösztönök labirintusa, miközben a természetfeletti erők, valamint a mágia és az utópia fontosságát sem tagadják. Érdekes és elgondolkodtató, amit Llosa a fantázia csodálatos képzettársító és mágikus erejéről mond filozofikus felhanggal: ”... ha az ember nem akarja feladni önmagát, ha nem akar gépies lénnyé változni, nem élhet fantázia, képzelőerő nélkül, mely szüntelenül arra készteti, hogy kigondoljon bizonyos eseményeket, megteremtse a maga fiktív életét, egy reális és egy képzeletbeli személyre kettőze önmagát, vagyis hogy fantáziáljon, hazudjon. Az efféle hazugság hasznos, mert a kutató elme, a mindig elégedetlen ember hazugsága. Az elégedetlenség pedig változásra, haladásra ösztönöz. Ha az ember mindig elfogadja a valóságot olyannak, amilyen, konformista, fatalista lesz, sohasem lázad fel, elzárkózik a változások elől.” Az irodalom magasabbrendű célja tehát az, hogy az olvasót az élet "mélyrétegeibe” kalauzolja, ugyanakkor azonban az álmodozást se zárja ki. A fikció ugyanis tükörkép helyett a valóság erősen szubjektivizált visszatükröződése. Az írás
