Irodalmi Szemle, 1992

1992/12 - DOKUMENTUM - Komlós Aladár szlovákiai pályakezdése és későbbi irodalmi kapcsolatai Gál István emlékére

DOKUMENTUM

viszonzó Fábry Zoltán volt, aki legszélsőségesebb kritikai koncepciói, elfogultságai idején is csak jót írt Komlósról, s a legkisebb félrecsúszás nélkül értékelte őt. Utolsó írása róla az Irodalmi Szemle 1968. évi 2. számában jelent meg Komlós Aladár 75 éves címmel. „ Közülünk, tőlünk indult — írta. — Eszmélése, megszólalása a mi térfelünkre esik, a visszhangot és gyilkosát: a közönyt itt kapta és érezte először. Több volt nálunk, az átlagnál és középszernél:példa és tanulság lett és lehetett. Mi, a legtöbben a háborúból jött senkik vagy rokkantak vagyunk, facér filozopterek, megbicsaklott diákok s egyéb munkanélküliek. Ő kész emberként, tanárként állt közénk és közöttünk praeceptorként hathatott. De a hatás elmaradt: életünket vigasztalan provincializmus ködölte és intrikák szövevénye bogozta. Csoda, ha ő csapta oda a tollat először, és undorodon menekült más határba?! Még ma is megvan a búcsú levelezőlap, amellyel Pestre indultában elköszön tőlem: Boldogan menekülök a szlovenszkói magyar kultúrélet mérgezett, szörnyű atmoszférájából. -Boldogan menekülök-, e paradoxon felfed és elmond mindent. "

Fábry a továbbiakban kitér Komlós 1945 utáni viszontagságaira s köztük az akkori „felfüggesztésre”is, mely azért történt, „mert nem volt hajlandó a Rákosi-József Attila-i kapcsolatot a bizantizmus szellemében interpretálni. ’’

Fábry köszöntőjének utolsó sorait mi is átvehetjük és centenáriumi köszöntésként idézőjelek nélkül mondhatjuk el:

Komlós Aladár mint a szellem elkötelezettje mindig az igaz javára ítélt. Ezért lehet ma a magatartás szellemerkölcsi mintája, és ezért köszönthetjük ma — a közülünk indult és közénk valót — meghatottan és büszkén — tanúságképp.