Irodalmi Szemle, 1992
1992/12 - DUBA GYULA: 3 irodalmi paródiája
DUBA GYULA 3 irodalmi paródiája ne akarjon író lenni, nahát! Csak a testemen keresztül! Bizony, nem erkölcsfilozófus ő, mert ha ő erkölcsfilozófus, akkor nincs erkölcs és nincs filozófia, én pedig Nobel-díjas poéta doctus vagyok! Felőlem lehet Messiás, csak ne kelljen kiejtenem a nevét. Forradalom már volt, de rend még nincs. A szent tehenek szanaszét legelnek. Mentelmi idejük nem évült el. Hiába a lusztrációs törvény, a demokráciában is védettek. Sokan nem látják bennük a totális vízilovat1 Én azonban látom és szólok, mert azt akarom. Hogy igazság legyen. Virágozzon az erkölcs, mint a tavaszi cseresznyeág. Szeretem az enyhe tavaszt, bohó és érző gyermekszív a szívem, a fene senkit ne tévesszen meg. De ami igaz, az igaz, ha felhergelnek, harapok! Adok én nekik Egységfrontot! Karinthy írja egy költőről, hogy nem tudott olvasni, csak írni. Hát ezek úgy-ahogy olvasnak, de írni nem tudnak, az hétszentség! Az anyakönyvvezető előtt is keresztet rajzoltak a nevük mellé a nagykönyvbe, és a hitvesi eskü szövegébe belesültek. A boszorkányüldözésnek nem vagyok híve, különösen akkor engedékeny a hangulatom, amikor a boszorkán nincs melltartó és miniszoknyát visel. Ilyenkor én is sietek levetni golyóálló mellényemet! De ezeknek nincs kegyelem! Űzöm őket, míg reszkető kezükből kiesik a toll. Hajszolom őket árkon-bokron át, mint egykoron Hunor és Magor a csodaszarvast a meótiszi vadászmezőkön. Lassan be kell fejeznem a műtétet, idestova két éve tart már a hajcihő! Bár nem rossz ez a fenegyerekeskedés, az embert meglátják, észreveszik, Esterházy is mondta barátin, hogy nehéz, de nemes mesterség! Pedig értük van minden, de nem látják a vakok! (írni nem tudnak, vakok is, micsoda írók? Persze a pártállamban a vak tyúk is talál szemet, ha ismerte a jelszót' Ne csodálkozzunk, hogy úgy elburjánzott a dilettantizmus. Tán még rám is ragadt belőle. Fertőz, mint a pestis, terjed, mint az AIDS.) Mondom, segíteni akarok, megemelni az irodalmat, kifényesíteni a művészet arcát, kivikszelni az alkotás csizmáját. Ezért tolom (le) előre őket, különösen a Négyeket! (Nem a Négyek Bandáját, ó nem! Tisztelem én őket nagyon. Hiszen Tőzsér pályaíve töretlen, mint a diadalív, mint nyári zápor után a telt szivárvány! Cselényi is türelmetlen, pezseg, úgy érzem, megújul. Nagy rakás új dolgot várok tőle ünnepi asztalomra. Zsélyi pedig... Nem vettétek észre, pupákok? Hiszen Zsélyi Bettesre hasonlít! Alig van köztük különbség. Simkó pedig, hát igen, a Simkó...!!! Csak Mács ne lenne, s Ordódy meg Petrőczi... De még akár Duba se lenne, se Dobos, se Gál Sanyi! Ó, csak a Grendel...! (Fónodnak se muszáj lenni, kibírom!) Van tehát remény. Megérik a televény. Félre a próféta bacilushordozó bogarasságaival! Nehéz, ám üres szövegeinek olvasását pihentagyú kezdőknek ezennel megtiltom. Silabizálják a vének, bogarásszanak benne szklero- tikus trottyok. Rossz idők járnak rátok literátus fattyak, máglyára veletek förtelmes írások! Előre az erkölcs és az alkotás tisztasága nevében! Aki nem tudja, hogy a homo morális ellentéte nem a homo immorális, hanem a homo aesteticus — mint mondá volt ama Dezső, a Kosztolányi — annak nincs helye a Nap alatt. Asztakirilejzumát! Mindjárt rosszul leszek, hányni fogok, csak nem epeömlés megint?!
