Irodalmi Szemle, 1992
1992/12 - DOKUMENTUM - Komlós Aladár szlovákiai pályakezdése és későbbi irodalmi kapcsolatai Gál István emlékére
DOKUMENTUM TURCZEL LAJOS Komlós Aladár szlovákiai pályakezdése és későbbi irodalmi kapcsolatai A száz éve született Komlós Aladárt a magyar irodalomtörténetírás a 20. század élvonalbeli kritikusai és irodalomtörténészei között tartja számon. Értékes munkásságát egy tucatnál több fontos könyve: monografikus korszakfeldolgozások és költői pályaképek, valamint tanulmánykötetek dokumentulják; a róla írt jelentősebb ismertetések, tanulmányok — Schöpflin Aladár 1927-ben írt méltatásától kezdve a halála után megjelent nekrológokig s életművét summázó cikkekig, tanulmányokig — szintén hosszú sort tesznek ki. A gazdag Komlós-irodalomból azonban egyvalami máig hiányzott szellemi érésének és fél évtizedes szlovákiai pályájának bemutatása. Ezt a magyarországi irodalomtörténeti művek két-három mondattal intézik el, s szórványos alkalmi recenziókon kívül (Egri Viktor, Elkán Miksa, Erdőházi Hugó, Fábry Zoltán, Horti Dezső, Kázmér Ernő, Keller Imre, Krammer Jenő, Simándy Pál, Zapf László) nálunk sem készült összefoglaló írás. Pedig Komlós felső-magyarországi gyermekkorát és rövid szlovákiai pályaszakaszát rendkívül érdekes és regényes életrajzi és alkotási mozzanatok színesítik. Itteni irodalmi tevékenysége az akkori átagból magasan kiemelkedett, s ezért Magyarországra távozása érzékeny veszteséget jelentett számunkra. Komlós 1892. december 10-én, Alsósztregován született, s az irodalom iránti vonzódásához kitűnő adottságai mellett bizonyára a szülőfalu madáchi nimbusza is hozzájárult. Ennek némileg ellentmond az, hogy hosszú élete során Madáchcsal alig foglalkozott. Persze ezt meg lehet érteni abból, hogy tudományos kutatási területe szinte kizárólag a lírára szorítkozott. 1964-ben írott Madách című esszéjében — mely implicite reagalás volt Lukács György érthetetlenül eltúlzott Madách-bírálatára — Az ember tragédiája tüneményes színpadi sikerét hangsúlyos azonosulással emelte ki: „Az utókor elsöpörte a színpad akkori magyar királyait: Szigligetit éppúgy, mint Csikyt és a népszínművet, majd Rákosi Jenőt és Dóczi Lajost; megtépázták sikeres utódaik: Herczeg Ferenc, Bródy Sándor és Molnár Ferenc babérjait is — egyetlen mű maradt friss, izgalmas,
