Irodalmi Szemle, 1992
1992/12 - JAN PATOČKA: Nemzeti programunk és a mai kor
Nemzeti programunk és a mai kor Az új államot, amely a régi cseh államiság örökösének érezte magát, kezdettől fogva súlyos problémák terhelték. Az államnélküliség idejében megfelelő, régebbi nemzeti programról kiderült, hogy állami feladatokká válva bizony sok a gyengéje. A védekező és negatív nemzeti ideológia nem szolgálhatott programmal a több részből összekapcsolt államban, melynek vegyes lakossága még mindig a nemzeti ressentiment-ból táplálkozott. Alapvető homályosságok és ellentmondások ütköztek ki annak a nemzeti ideológiának a komponensei között, amelyet a múltból hoztunk, s amelyet nem tudtunk megfelelően elmélyíteni, módosítani és kibővíteni. Mindazonáltal e legsajátabb szellemi örökségünk tartalmazott a továbbfejlesztésre nagyon is alkalmas elemeket, s ezek az első köztársaság belső ellentétei közepette is a fejlődés irányát mutatták. Ösztönös demokratizmusunk kétségkívül az egyes nemzetek kicsinyes nyelvi nacionalizmusa fölé rendelt, állami alapelvvé emelkedhetett. A szociális probléma, minden sérelem, kiváltság és múltbeli fájdalom megszüntetése a gazdasági-társadalmi szférában is az állami program lényeges elemévé válhatott, bár a vezető államférfiak és politikusok egy része az állam megszűntéig sem tudott megszabadulni az általános liberális eszmék korlátaitól. Csehszlovákia élén hosszú éveken át olyan államférfi állt, akinek a neve fémjelezhette demokratizmusunk kiszélesedését és megszilárdulását, nemzetek fölötti állameszmévé való nemesülését. Mindazonáltal nem sikerült államiságunkat valóban a pártok, nemzetiségek és népcsoportok érdekei felett álló eszmei értékké formálni. Az első csehszlovák állam tragédiájának oka következetlen demokratizmusunk volt, valamint az, hogy demokráciánk Közép-Európában izolálódott, a nyugati világban viszont nyílt válságba került a demokrácia. Az ösztönös demokratizmus, amely demokratikus rendszerű állami önállóságot hozott számunkra, húsz esztendővel később, a nagy európai válság idején összes szomszédunkat szembefordította velünk, s az új európai erőviszonyok meggátolták a megbénult nyugati demokráciákat abban, hogy bennünket védve védelmezzék a saját létérdekeiket és az európai békeegyensúlyt. Az állam megszűnt, az elfogulatlan megfontolás mégis azt mondatja velünk, hogy ne kárhoztassuk. Az első köztársaság húsz esztendeje minden hibája ellenére is nagy szellemi felvirágzás korszaka volt számunkra, annak bizonyítéka, hogy demokráciánk járható és gyümölcsöző lehet, ha nem akadályozzák teljességgel ellentétes és ellenséges külső körülmények. A háború utáni kort a háború előttitől mélységes szakadék választja el, mégis elmondhatjuk, hogy bizonyos folytonosság megszakítás nélkül tart a háború, sőt a február utáni időkben is. A szociális probléma radikális megoldását hirdető új állam kétségkívül nemzeti programunk alapvető, kezdettől fogva meghatározó eszméinek egyikéből indul ki. A nemzetiségi helyzet leegyszerűsítése egyrészt súlytalanabbá és elodázhatóvá tette a nemzetiségi problematikát. A szocialista tábor kontextusába való besorolásunk viszont új, olykor tragikus kihatású problémákat hozott, mert józan humanizmusunk semmiképp sem volt összeegyeztethető a szocialista világ
