Irodalmi Szemle, 1992

1992/12 - JAN PATOČKA: Nemzeti programunk és a mai kor

más részeinek társadalmi gyakorlatával, azzal a követelményükkel, hogy az egyént és a csoportokat alá kell rendelni a kollektív vasfegyelemnek. Az ún. személyi kultusz korszaka mély sebet ütött a nemzet morális egységén, ám egyszersmind határozott keresésre ösztökélt, arra, hogy eltöprengjünk törekvéseink értelmén és a szocialista eszme lényegén — keresésre és elmélyülésre, ami előbb csak némelyekben, majd a nemzet túlnyomó részében szilaj reményt ébresztett. A visszatérés a szocializmus eredeti értelméhez, az ember felszabadításához, hovatovább a nemzeti programunk kiindulópontjához való visszatérésnek látszott. Megnyílt az önmagunkon való túllépés távlata, ami nem önmagunk feladása, hanem inkább önmagunk kiteljesedése lenne. Mai kettéosztott világunk egyik része még mindig az egyéni szabadságjogok elvét hirdeti, melyek nincsenek összhangban a szociális valósággal, a másik része pedig nagy strukturális változásokat tart szem előtt, abszolút kollektív fegyelmet követelve — ebben a világban úgy tetszett, felvillant egy fénylő pont, a szintézis lehetősége, amely nem eklekticizmus lenne, hanem alkotó megoldás.

A valóság ugyan megtanított bennünket arra, hogy túlbecsültük lehetőségeinket, erőnket és a világhelyzetet. Ámde mégis történt valami fontos: feltűnt egy eszme, amely magyarázatot ad létezésünk értelmére modern nemzeti létünk kezdeteitől fogva, gazdagítja az egész mai emberiség törekvéseit, s jelzi a lehetséges jövőt. A mai kor nagy eszméjéhez való eme felzárkózással a cseh nemzet nagyot lépett előre, tekintettel a jelenlegi történelmi állapotára; vallani ezt az eszmét, őrizni nehéz körülmények között is azt jelenti, hogy védelmezzük és elmélyítjük szellemi létünket; ez a feladata annak a kornak, amely most reánk vár.

(Publikálatlan kézirat 1968-ból)

HIDEGHÉTY ERZSÉBET fordítása