Irodalmi Szemle, 1992
1992/12 - JAN PATOČKA: Nemzeti programunk és a mai kor
JAN PATOČKA Nemzeti programunk és a mai kor A nemzeti és állami jubileumok azt a veszélyt hordozzák magukban, hogy ürügyül szolgálnak az öntömjénezéshez és olyan mítoszok megszilárdulásához, amelyekben a társadalom piedesztálra emeli magát. Bennünket a világot megrázó, példátlan történelmi események mentettek meg az ilyen veszélytől. Ma rekrimináció nélkül, de kritikusan elgondolkodhatunk azon, mik vagyunk és mit akarunk, elmélkedhetünk a saját nemzeti és állami létünk értelméről. Dőreség volna, ha el akarnánk fojtani mai szorongásainkat, ha erkölcsi fölényünket bizonygatnánk, s így hajdani babérokon kérődznénk. Ám hasznos lesz föltennünk a kérdést, hogy mit akartunk és mire törekedtünk a múltban, s egybevetnünk azzal, amit manapság akarhatunk. Ötven évvel ezelőtt a csehszlovák állam keletkezésével beteljesült az a régi vágy, amely az újkori cseh és szlovák nemzet keletkezésése óta egyre erősödött. Saját államalakulatunknak, Közép-Európa egyik legjelentősebb államának az emléke táplálta a reményt, hogy jobb kor következik az új nemzeti társadalomra, amely állam, helyesebben az állam határozott elismerése nélkül létezett; annak emléke, hogy a cseh történelem gyakran kezdeményező szerepet töltött be, s a társadalom hajtóereje lett a jövő formálásában. Az államiság és a történelmi iniciatíva adott értelmet régebbi társadalmunk létének, amely jellegében különbözött a modern értelemben vett, a közös nyelven és kulturális hagyományokon alapuló nemzettől. A régebbi cseh társadalom a korabeli megszokott, hierarchikus jellegű, rendekben szerveződött és nyelvileg plurális középkori képződmény, amelyben határozott túlsúlya van a cseh elemnek. Mivelhogy az állami élet és a történelmi iniciatíva hordozói — kivételes, tartósabb következménnyel nem járó időszakoktól eltekintve — a kiváltságos rétegek voltak, a nemzeti társadalom letéteményeseinek is lényegében ugyanezeket a rendeket tartjuk: A fő- és a köznemességet és a városi polgárságot, mely utóbbi azonban a középkor és az újkor határán veszített jelentőségéből. E társadalom élete a Szent Vencel-i királyság létrejötte óta roppant gazdag és tartalmas és az alapvető dolgokban bárminemű elzárkózástól és provincializmustól mentes
