Irodalmi Szemle, 1992
1992/2 - KÖBÖLKÚTI JÓZSEF: Örvendetes ördögi, Peru-szimpátia 2. (tanulmány)
KÖBÖLKÚTI JÓZSEF ítéltek, hogy szelíd galambok módjára éljenek abban a bűnre csábító hőségben”. Pantaleónt a kelleténél is jobban elragadja a kötelességtudat és a szervező szenvedély, s addig növeli, duzzasztja, tökéletesíti "népszerű” alakulatát, míg végül kipattan a botrány. Ekkor már azonban megbízói nem vállalnak érte kezességet, mindenki eláll tőle (tábornokai "jóhiszeműen” azonnali leszerelését ajánlják), s felettesei igyekeznek a fertőt, ezt az erkölcstelen "vendégszolgálatot” csakis egyéni agyrémnek feltüntetni, s egyszemélyű felelőssé tenni ország-világ előtt, Pantoja ugyanakkor bátran vállalja a megbélyegzettséget: ha már a nyilvánosság előtt nem mentegetőzhet, legalább erkölcsi tudata maradjon nyugodt: "A lelkiismeretem szerint cselekedtem, és ez is hozzátartozik a katona kötelességeihez.” Megdöbbentően igaz idézetet választott Llosa a mű mottójául Flaubert Érzelmek iskolájából: ’’Vannak olyan emberek, akik minden feladata kimerül a közvetítésben; s amikor ez megtörtént, átlépünk rajta, mint egy hídon, s továbbhaladunk, gondtalanul.” Hát, ILYEN ember volt Pantaleón Pantoja is. Pantojában tehát egy világ omlik össze; hallucinációs reminiszcenciái Chiclayóba repítik, újra végigszenvedi aranyér-operációját, átéli gyermekkorát, egyenruhás időszakát, hogy bátorítsa önmagát, hiszen nem tud beletörődni a jelen ’’acélkemény” változtathatatlanságába. Hősünk ártatlan ’’áldozat-víziókat” lát, delíriumos állapotba kerül; a szubjektív élmény és a transzcendentális képzelődés összemosódik. A túlfűtöttség folytonos stressze sajátos "hagymázos” állapotba taszítja. Pantaleón Pantoja lelki szemei előtt (Llosa mindezt nagyon konkrét formában ábrázolja) sorra felvonulnak parancsnokai: Collazos tábornok alias Tigris, Sinchi (az Amazonas Rádió riportere) pökhendiségével, aztán Scavino tábornok leginkább Szemölcsre (Chuchupe asszony bordélyház-tulajdonos törpe kitartottja) hasonlítva, továbbá Porfirio (más néven Kínai, az ideális kerítő), akit viszont leginkább Beltrán Calila őrnagy atya reverendájában tud elképzelni. A családtagok számára ez a titkos megbízatás nyűg és csupa rettegés. A feleség meg Pantoja édesanyja fantáziája mérhetetlenül felnagyítja a küldetés fontosságát. Kitűnik ez a feleségnek, Pochitának, nővéréhez írott leveléből is: ”De az a helyzet, Chichi, hogy nem mondhatok el neked semmit, ez katonai titok, és annyira titkos, hogy ha megtudnák, hogy Panta elárult belőle valamit, elítélnék hazaárulásért.” A különleges megbízatásnak tehát földöntúli jelentőséget tulajdonítanak, ám amikor kiderül a valóság, s a százados botrányhős lesz, az anyja és felesége képtelenek tudomásul venni, hogy a morál-züllöttség leghathatósabb támogatója, sőt irányítója volt, annyira sokkolja őket egy fantazmagóriás, bizarr-ocsmány parancs óramű pontosságú végrehajtásának délibábja. Mert bordélyházakat látogatni annak, aki tisztességes, erkölcsös életmódot folytat, igazán gyűlöletes, undorító és fárasztó, mindezt azonban a parancs betartása miatt kertelés nélkül kell elszenvedni. Krimibe illő tervek és események állnak össze, bár a rendőrség helyett itt rádiós kutat — készít riportokat. A botrány tulajdonképpeni kárvallottja, szenvedő alanya a züllött-korrumpálódott
