Irodalmi Szemle, 1992
1992/11 - 7x1x7 - Grendel Lajos: Einstein harangjai
gyengéd forradalmat, megtudja: szeretője is csak forradalmi látszat és a látszat ellenkezője. 0 Márpedig ebben a regénylétben, amelyben semmi sem azonos önmagával, s nem állapítható meg teljes bizonyosságával a hős (kvázihős) valóságos énjének és Utolérhetetlen Énjének különbözősége (normalitása vagy tudathasadásossága), az autentikus lét abszurduma jelenik meg mint kvázi lét. 3 Grendel jól választotta meg írói eszközeit — a forradalom szentimenta- lizmusát (líraiasságát) kívülről láttató iróniát, s a kettőből óhatatlanul megszülető groteszket —, amelyek segítségével egy önmagában anekdoti- kus lét történeteiből áll össze a kisregény — az író megjelölése szerint — abszurdisztáni történetté. 3 Olyannyira sikerült ez az iróniába rejtett elfogadó tagadás, hogy helyenként kikényszeríti olvasójából a történelmi pillanattal szembeni averzión túl a kisregénnyel szembeni ellenérzéseket is, amelyet nemcsak a látszatkönnyedség mögé rejtett összetettség vált ki, hanem a történelmi időbeliségről és létbeliségről írt, íródó és írandó regénye érvényességét megkérdőjelező írói magatartás is felpiszkál. Q Mondván: miért éppen a regényírás gesztusa lenne autentikus a kvázilét lelki apokalipszisét fegyelmezett iróniával és következetes stílussal ábrázoló ember esetében? I>dil (Ezzel a kérdéssel most már elkezdhető az Einstein harangjai című Grendel-kisregény kvázikritikája után az autentikus kritika.) 7\lv7 Zalaba Zsuzsa jj Azt az időszakot, amely már a jelenlétben is múlt időnek (élőben holtnak) számított, többféle törlésmód teheti örökzölddé — például az írás (mint alkotás), amely témaként használja fel. 5 Mert a történelmet sok-sok őrült csinálja - mert a történésekből történelmi „hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy”-et csinálunk - mert stílusosan jusson eszünkbe Orwell és az Állatfarm'. 3 Takaros kis gondolkodásunk spekulatív játéka a rég megélt és már „párhuzamos szálon” megírt hangulat- avagy stílus- s közérzetörökségek ismétlése (lásd a Thészeusz és a fekete özvegyet). y Hangolódjunk Einsteinre, az Utolérhetetlen Énre, az még nem bűn! g 1989 “ egy sajátos recept a közhelyzethez, a közerkölcshöz, hogy az író is megérkezhessen oda, ahová.
