Irodalmi Szemle, 1992
1992/11 - 7x1x7 - Grendel Lajos: Einstein harangjai
2 Miközben jókat derülök Grendel Lajos szatirikus humorán, a könyvben a könyv megírásának az okát keresem, hogy hihessem, az Einstein harangjai nem pusztán a történésekért, hanem önmagáért szól. Qj Bár hívő vagyok, de tanácstalan. 7\lv7 M. Csepécz Szilvia ] „A bűntelenség még nem ártatlanság" — boncolhatnám az Einstein— Grendel-féle látleletet, s csak azért nem teszem, mert a variációk végtelen sorában az író ember leképeződéseit maga a mű indokol/hat/ja. 2 Töredék a létezők létéről, még csak nem is áttételekben, legfeljebb a hétköznapi tapasztalások számbavételeként. 3 A téma direkt volta miatt a számadó-vevő Utolérhetetlen Énje már a megélt s nem a megélhető valósággal bíbelődik, hogy vészhelyzetben az anekdotabeli bűnös szerzeteshez hasonlóan ő is a „harangkötél” után nyúljon... H A reflektív tudás mint az emberi cselekedetek mozgatórugója? 2 Lehet, hogy Grendel Lajos spirálisként próbálja koordinálni az irányt (az arányt)? J A válaszlehetőségek között nincsenek objektív definíciók, viszont van regény, van individualista produkció. Q Lehet olvasni... 7\l v7 Csengel Nikol 8 Az Einstein harangjai mint irodalmi alkotás egyedi példány. Első fokon a Lynch-es káosz és a Murphy-törvényszerű humor ragadott meg benne. 3 A történet társadalbmkritikája pedig felébresztette bennem a vágyat, hogy alkalomadtán megérdeklődjem a szerzőtől: szerinte hány „Mikrofil” van az eszmei vezetőink között?
