Irodalmi Szemle, 1992

1992/11 - DUBA GYULA: Mire valók a medvék

Mire valók a medvék

érzéketlen. (A szánalmat és reményt nem ismeri!) Másrészt viszont optimista, mert mégis azt hiszi, hogy tárgyilagossággal és iróniával túlteheti magát a lét buktatóin és a sorsszerűségen, és bízik benne, hogy a mesék és a csodák metaforikus erejével mégiscsak a valóságot fejezi ki. (Zárójelben említem meg, hogy a ponyvaregények és detektívtörténetek tömegsikerei is korunk nagy meseigényét példázzák.)

Bodor Ádám regénye alkalmas arra, hogy ilyen filozófia és esztétika jegyében vizsgáljuk. Azonnal megjegyzem, hogy kitűnő olvasmányélményt nyújt, szövege élvezetes, stílusa újszerű. Azonban úgy újszerű, hogy a hagyományosan jó stílus követelményeit elégíti ki: érthető, szabatos és magyaros! Jó érzéssel hangsúlyozzuk e tényt, s egyben felhívjuk a figyelmet, hogy a korszerű stílusművészetnek nem előfeltétele a bonyolult „szómágia”, a hatásos stílusbravúr, az áttételes (metaforikus vagy szimbolikus) és barokkos nyelvezet, tehát a szövegforma! Valami más kell, ami a szerzőre utal, ami — jobb szó híján — tartalomként, érzéki tényként vagy tárgyi valóságként van a szövegben, mintegy annak „lelke”, aminek a jelentését „csak” érezzük, mégis ez adja a szöveg értelmét, és hatásában is benne munkál.

Stílusról és nyelvezetről később még bővebben szólunk! Most azonban tegyük fel még egyszer a kérdést, melyet írásom címéül választottam, s amelyre választ keresve felvázolhatjuk Bodor művének (egyik) lehetséges magyarázatát- mire valók a medvék? Mi végből tenyésztik őket a Sinistra körzetben? A hegyivadászok mellett miért éppen a medvészek a körzet legnagyobb biztonságban lévő és legtekintélyesebb lakói? De még a hegyivadászok is ennek az ügynek vannak alárendelve, hiszen a rendtartás mellett a legfontosabb feladatuk, hogy megteremtsék és biztosítsák a medvetenyésztés sikeres feltételeit! A körzet élete tehát a medvék létének van alárendelve. Indokolt kérdésünkre mégsem kapunk közvetlen választ a műből, mintha a medvetenyésztés céltalan és oktalan tevékenység lenne, és azt hivatott jelezni, hogy néha a célt és értelmet teljességgel nélkülöző ügyek „adnak” célt és értelmet.

Persze ez csak feltételezés, a szánk íze azonban így is megkeseredik tőle. Tovább vizsgálódva induljunk el a hegyivadászok nyomán! Ok a körzet urai, fegyveresek, életről és halálról döntenek, parancsnokaik mindig ezredesek. (Tisztelgés Buendia ezredes előtt?) Tehát a hatalom tényezői és az erő letéteményesei. Őrzik és nyilvántartják az internáltakat. Tisztulni kezd a kép a Sinistra körzet tehát internáló körzet, talán Máramarosban, talán Európában, talán az író képzeletében avagy az emberiség emlékezetében. ("Az első számú epikai érték az emlékezet" — Walter Benjámin.) Az internálások és a koncentrációs táborok századunk stigmái, nincs, aki ne tudna róluk, de elenyészően keveseknek adatott meg, hogy sikeresen próbálják szavakkal kifejezni a lényegüket. A tapasztalatok szerint kevés rá a szó, erőtlen minden fogalom! (Apropó: a „legjobb” témákat a legnehezebb megírni!) Ezért ezt a feladatot többé-kevésbé a tényirodalom vállalta fel, a tárgyakról és a történtekről informálva. Megfigyelhető, hogy a művészi kifejezés ritkán építi közlését tényekre (szörnyűségekre), inkább a sejtetés-