Irodalmi Szemle, 1992
1992/11 - DUBA GYULA: Mire valók a medvék
DUBA GYULA Mire valók a medvék (Bodor Ádám: Sinistra körzet című regényéből) Az írók sok évszázada írják a világról a Nagy Metaforát, amely életünk lényegét tartalmazza! Benne kellene hát lennie minden ismeretnek! E sor Dantéval kezdődhetett, Swifttel folytatódott, Kafkával közvetlenül megérintett bennünket. Ma már természetesnek vesszük, hogy egy kicsit mindnyájan Godot-ra várunk. Néhány évtizede Márquez Száz év magányával a Nagy Metafora áttételessége a mesék általánosító, csodálatos elemeivel párosult. Macondo faluból úgy rajzottak szét a posztmodernek, mint valamikor Gogol Köpönyegé bői a nagy orosz realisták. Márqueznak köszönhetően a mese és a metafora egyesülésében teljesedett ki az új írói látásmód. Ne feledjük, hogy éppen a mese volt az a műfaj, amely már korábban is, szinte évezredeken át megpróbálta legalább áttételesen kiteljesíteni az életről való bölcs tudás és a lét értelmének summáját. Walter Benjamin esszét írt a modern kor meséjéről, a mese irodalmi esélyeiről, Leszkov orosz író munkásságát elemezve a mesét parasztok és tengerészek műfajának tekintette, amelyben ezek az emberek elmondják tapasztalataikat a közönségnek. A tündérmese szerinte a népélet terméke, mely később irodalmi műfaj lett Andersen, a Grimm testvérek, Hauf, Benedek Elek és mások jóvoltából. A mesék bölcsessége tehát a tapasztalásban gyökerezik. Régebben még érvényesülhetett az a tétel, miszerint „az igazság epikus oldala a bölcsesség” (Walter Benjamin). De az élet bonyolultabb lett, és a valóság összetettebb. Elérkezett a „tapasztalatok közölhetetlenségének” ideje. Ezen folyamat termékeként született meg a regény, amely már nem tapasztalatot, hanem információt közvetít. Mi történik azonban akkor, amikor az információk tömege annyira megnő, hogy áttekinthetőségében és egységében többé már nem közvetíthető? A regény huszadik századi válságának kérdéseibe ne bonyolódjunk bele! Elégedjünk meg annyival, hogy a modern regény Lukács által megfogalmazott küldetését, az „élet értelme” kifejezését egyre kevésbé képes teljesíteni, így született hát a rengeteg kísérlet, és így — többek között — a posztmodern regény is, korunk vívmánya, amely századunk második felében terjedt el. Filozófiájának a lényege egyszerre pesszimista és optimista. Pesszimista, mert nem hisz a valóság kifejezhetőségében, elutasítja az értelmes élet fogalmát, és tagadja, hogy a tényeknek és történéseknek oka van. Ezért többnyire fensőségesen ironikus, közönyösen nagyvonalú s szinte teljesen
