Irodalmi Szemle, 1992
1992/11 - SZIMPÓZIUM - Avantgárd, posztmodern, transzavantgárd
SZIMPÓZIUM Kálnássy Tibor: Igen. Több elméleti írásban felvetődött már, hogy a költészetben, a versben az archiszéma fogja össze a különböző, nem összefüggő szemantikai egységeket, és hogy az adott költői művet épp ennek alapján kell magyarázni. Általános felfogás szerint a költészetben nincs eseményekből adódó linearitás. Tőzsér Árpád: Épp a rímek visznek „linearitást” oda, ahol az természetes formájában tulajdonképpen idegen anyag.Derridának van egy kifejezése, a „mítogramma”, ami annyit jelent, hogy térbe helyezzük azokat az értelmi egységeket, melyek korábban egyenes mentén helyezkedtek el. A rím is olyan értelmi linearitást pótló valami, mint a mítogramma. Cselényi László: A linearitás a gondolkodásunk dilemmája is, hiszen most is, ahogy itt beszélünk, ezer meg ezer gondolat ugrik be valamiféle térből a beszélgetésünk „egyenesébe”. Nyilvánvaló tehát, hogy a művészet ezt a jelenséget akarja érzékeltetni a térbeliséggel. Érdekes, hogy eddig erre az irodalom volt a legkevésbé alkalmas terep, hiszen mindez a zenében vagy a képzőművészetben már régen megvalósult. Nem véletlen, Mallarmé térkísleteinek száz évig kellett várniuk, hogy megjelenhessenek, végül még franciául is a műhelyesek adták ki, mert még a „szakma” sem tudott velük mit kezdeni. S a linearitással kapcsolatban még valamit a verseim zeneiségéről! Véleményem szerint a zene a legideálisabb művészet, s a mai irodalomnak is megvan az igénye, vágya, elképzelése, hogy minél jobban megközelítse a zenei aleatóriát, hogy ezzel is hívebben tudja kifejezni a modern gondolkodás és életérzés bonyolultságát. S első fokon és látványosan ezzel is az avantgárd kísérletezik. Csak hát a posztmodernizmus a modernizmusból, így az avantgárdból is, szinte mindent magába szív, épp ebben rejlik a többértelműsége. Bujdosó Alpár: Nem mindent, főleg a magatartást nem. Pontosabban azt nem, amit Juhász R. József az előbb úgy fogalmazott meg mint a „határok felé való törekvést”. A posztmodern nyugvópontnak tűnik, hiányzik belőle az az elán, amiről az előbb beszéltem, az a bizonyos erő, ami előrehajtaná. Juhász R. József: Azért hadd mondjak valamit a posztmodern védelmében is: ha a posztmodern nem volna, elvesztek volna azok az értékek, amelyeket az avantgárd fölfedezett. A posztmodernizmus több, mint irányzat: összegező jellege van. (Ahogy a vizuális költészet is kezd több lenni, mint egyetlen irányzat.) A posztmodernizmus állandó összegezése az újnak, a mindig újabb eredményeknek és mások által meghódított területeknek. Cselényi László: Épp ezért nem világos a számomra, hogy a műhelyesek miért átkozták ki Esterházyt. A modernizmusnak, az avantgárdnak és a
