Irodalmi Szemle, 1992
1992/11 - SZIMPÓZIUM - Avantgárd, posztmodern, transzavantgárd
Avantgárd, posztmodern, transzavantgárd Kálnássy Tibor: Szerintem ez összefügg a Derrida által megfogalmazott nyelvinflációval is, ami annyit jelent, hogy bizonyos gondolatokat ma már nem lehet nyelvi eszközökkel kifejezni. A linearitás kora lejárt, s a többdimenziós szöveg kerül előtérbe. A pastiche-ban például szövegek parodizálják a már meglévő szövegeket, s valóban agresszív módon. Az alkotásokat szívélyes, de radikális irónia hatja át, s ez általában valamilyen szöveghez kapcsolódik. A szerző szöveget gúnyol ki, iróniája zehát nem szatíra. A szatíra bizonyos értelemben a múlté, legalábbis az a szatíra, amely például a modernizmust annyira jellemezte. Bujdosó Alpár: Szívesen elidőznék még a linearitás fogalmánál. A linearitás hosszú ideig központi probléma volt, főleg önmaga meghaladása tekintetében. Egy bizonyos ponton, mikor a síkra fölhordtunk olyan szövegrészeket, melyek lineárisan, szintaktikusan nem függtek össze, úgy tűnt, hogy ez a meghaladás sikerült. Tőzsér Árpád: A síknak, a térnek is van bizonyos linearitása. Sőt ez a tér-linearitás szövegstrukturáló elemként is funkcionálhat. Cselényi László például a maga monumentális szövegtömbjeiben — megítélésem szerint — pontosan ezzel kísérletezik: a belső linearitásától megfosztott szövegbe térés zenei „linearitást” operál. Agresszivitása egyenesen a szöveg-szintaktika, sőt -morfológia ellen irányul, de ahogy roncsolt szavait és szócsoportjait valamiféle grafikai párhuzamokba állítja, azt nevezhetném akár térszintaxisnak vagy térmorfológiának is. S a kérdés itt szerintem az, hogy ez a fajta megdolgozása a szövegnek avantgárd vagy posztmodern módszer-e? Amennyiben ezekből a szövegorganizációkból az önhermeneutika teljességgel hiányzik, annyiban talán inkább az avantgárdhoz sorolandók, de mivel vizuálisan is erősen hatnak, a vizualitás pedig valóban az avantgárd és posztmodern közös területe, annyiban posztmoderneknek is tekinthetők. Bujdosó Alpár: Lotman egyik tanulmányában a rím strukturális szerepéről beszél; arról ír, hogy az orosz egyházi irodalomban a rímnek épp a szöveg, a vers lineáris voltának a megtörése volt a funkciója. A rímösszecsengés révén kerülhettek egymás mellé az amúgy egymástól távol eső szövegrészek. Cselényi szótömbjei is valami hasonló rím-jellegszerűség- gel utalnak egymásra. Most az a kérdés, hogy ez valóban a linearitás megtörése vagy csak szívesen ráfogjuk... Kálnássy Tibor: A linearitást a prózában könnyebb szemlélni. Ott az eseményszerűség jelenti a líneát, a folyamatot. Az egyik esemény időrendi sorrendben követi a másikat. Bujdosó Alpár: A puszta szövegnek is van linearitása, hiszen az alany és állítmány kapcsolata is lineáris probléma.
