Irodalmi Szemle, 1992
1992/11 - SZIMPÓZIUM - Avantgárd, posztmodern, transzavantgárd
Avantgárd, posztmodern, transzavantgárd (Befejező rész) A régi görögök a terített asztal melletti, eszegetés-iszo- gatás közbeni eszmecserét, a szellemességekkel és szellemmel „fűszerezett” lakomát hívták szimpóziumnak. Szerkesztőségünk a jövőben időnként ilyen szellemi lakomákra kívánja invitálni munkatársaink, olvasóink egy-egy csoportját. 1992. július 18-án a következők ülték körül asztalunkat: Bujdosó Alpár költő, a párizsi Magyar Műhely szerkesztője, Cselényi László költő, főiskolai oktató, Kálnássy Tibor irodalomkritikus, főiskolai oktató és Juhász R. József költő, az érsekújvári Stúdió-Erté vezetője. A beszélgetést vezette Tőzsér Árpád költő, az Irodalmi Szemle szerkesztője. A társalgás témája az „Avantgárd, posztmodern és transzavantgárd” volt. A magnószalagra vett beszélgetés első részét az 1992/10. számunkban közöltük. Az Irodalmi Szemle Bujdosó Alpár: 1972-ben Megyik Jánossal A semmi konstrukciója címmel írtunk egy tanulmányt, s ott végiggondoltunk néhány művészi/mentális világot vagy sémát. S valami olyasmire jöttünk rá, hogy a történelmileg felfogott művészetben mindig dualitás dominál, tehát mindig egy bipoláris szemléletből alakul ki az új. Az avantgárd egy monopoláris, tehát egyközpontú (ez az a bizonyos „semmi konstrukciója") gondolkodás felé törekszik, s ez tűnik, gondolom, sokak számára intoleránsnak. S van is benne valami. Ebből az egykori tanulmányunkból kiindulva például nem tudok eljutni a posztmodernre jellemző policentrikus gondolkodásig. De azt hiszem, a posztmodern esetében is inkább bizonytalanságról
