Irodalmi Szemle, 1992

1992/2 - SZEBERÉNYI ZOLTÁN: Az idő garabonciása (köszöntő)

Az idő garabonciása

sége hasznosabb, de életművének legfőbb értékeit versben és gyermekprózában alkotta meg. A legismertebb és legolvasottabb költőink egyike. Az egyetlen talán, aki a versolvasók egyre gyérülő táborának szinte minden korosztályában, ízlésbeli és műveltségi rétegében olvasókra talál. Kulturált verselő, finom és sejtelmes hangulatok megérzője, megformálója, akinek népszerűségét az élményközlés ereje és közvetlensége, a látványfestés áttetsző, tiszta képei, a drámaivá színezett vallomásosság, az elégiába, szomorkás hangulatokba hajló lírai refleixók, könnyen felfejthető, jobbító szándékú erkölcsi és morális intelmei, a nembeliség szintjén megfogalmazódó kérdései és válaszai magyarázzák.

Költői eszményeit, világlátását, eszköztárát a népköltészetből és a népi írói mozgalom lírikusai — Erdélyi, Sinka, Illyés — munkásságából merítette, de sokat tanuk Ady és a Nyugat többi költőjének művészetéből is. Tudatosan kerüli a formai újítások túlzásait, a talányos modernkedés divatos megoldásait, a ködösítő absztrakciókat. Nem véletlen, hogy főként a hagyományos magyar verseszményhez és formakincshez ragaszkodók, a líra lelkét a művészien megformált nyelvben, a hangzásban, a ritmuszenében, a plasztikus képekben keresők kedvelik.

A falu küldötte ő is, mint a legtöbb csehszlovákiai magyar lírikus. Ez a körülmény hosszú ideig tematikai és szemléleti behatároltságot jelentett számára. Verseinek zöme, különösen pályája elején a faluhoz, a falu embereihez, a falun töltött gyermekkor emlékeihez kötődik. A túlzó faluközpontúság, falurekvizítumok halmozása monodikussá, néhány motívum és magatartásforma köré felvázolhatóvá tette első köteteinek líráját. A kezdetben megütött hang azonban nem maradt változatlan. A Földközelben (1965) című kötetétől megfigyelhetően Ozsvald folyamatosan gazdagítja világképét, frissíti eszköztárát, tágítja témakörét. A reá leginkább jellemző emlékező, meditáló attitűd továbbra is dominál, de a múlt térben és időben egyaránt kitágult, lírája a partikuláristól a nembeliség, az egyetemes emberi dimenziók felé halad. Ennek a mozgásnak, a költői műhely változásainak főbb állomásait kíséreljük meg felvázolni tisztelgő gesztusként a jubiláló költő előtt.

A harmadvirágzás első költői kirajzása, az ún. alapozó nemzedék legfiatalabb tagjaként indult. Első verseit 1951-ben közölta a Fáklya és az Új Szó. Pályakezdése a sematizmus korának legnyomasztóbb éveire esett, a hurráoptimizmus, a lakkozás, a stíldemokratizmus, a közéleti elkötelezettség stb. korszakára. Olvasottsága, a csurgói gimnáziumban szerzett poétikai képzettsége, korán nyiladozó művészi ízlése azonban megóvta őt a korabeli kultúrpolitika legveszélyesebb buktatóitól. Nem kényszerült a közéleti felbuzdulás évei után önmagával meghasonultan hosszú évekre elnémulni, mint némely pályatársa (Dénes, Török). Ő sem függetleníthette magát teljesen a korszellemtől, a mindent a csodálatos és felemelő jelen, a sötét múlt és a fényes jövő perspektívájában látás, a mindenkihez szólás, az