Irodalmi Szemle, 1992

1992/2 - SZEBERÉNYI ZOLTÁN: Az idő garabonciása (köszöntő)

SZEBERÉNYI ZOLTÁN

egyszerűségre törekvés stb. követelményétől. Sikerük elkerülnie azonban a túlzásokat, még az akkoriban elmaradhatatlan népi elkötelezettségű ars poétikájában is inkább a szépség, mint a harcosság dominál:

Szépet írni — ez is művészet —, de úgy, hogy mindenki megértse.

Tanítani még szebbre a népet, az legyen előtted a mérce.

Egyike volt azoknak, akiket az első antológiák nyomán — Új hajtások (1953); Három fiatal költő (1954) — Fábry távlatos költői tehetségként üdvözölt. A hang őszintesége, a közéleti görcsök hiánya, életképeinek, főként természeti képeinek plaszticitása, művészi kidolgozottsága, élményi ereje ragadta meg. Ő idézte először példaként Az erdőben című négysorosát, ami sokáig minden Ozsvalddal foglalkozó írásban szerepelt.

A fiatal költő hamar túltette magát a pályakezdés nehézségein, az első sikerek, a Fábrytól és másoktól kapott biztatás után szinte töretlenül ível felfelé költői pályája. Munkásságának első jelentősebb eredményeket felmutató szakasza a fejlődési jellemzők, a költői magatartás és célkitűzések, az ihlető témák és költői eszközök változásai alapján 1954 és 1969 közé tehető, s lényegében az első válogatott kötetének megjelenéséig tart.

Ez a pályaszakasz, kisebb ingadozásoktól eltekintve, meglepően kiegyensúlyozott, nagyobb kitérőktől, zökkenőktől mentes, szinte araszoló biztonságú fejlődést és egyenletes költői teljesítményt mutat, amely bár folyamatosan izmosodik és mélyül, de szemléletében és műfajaiban döntően nem változik. A hasonló vershelyzetek, érzéstömbök, formai megoldások már-már egyhangú ismétlődésébe a derűs és borús hangulatok, a vidám és sötét színek váltakozása viszi a legtöbb változatosságot. Költői ihletének legfőbb forrása ebben az időszakban is az emlékezés és a meditáció. A gyermekkor idejére, az elhagyott és ritkán látott szülőföld tájaira, az egykori falu embereire, a háborús eseményekre való visszatekintés jellemzi költészetét, a szegénysors emlékképeinek lírai felidézése visszafogott vallomásokban, bensőségesen, gyöngédséggel, tűnődve, egyszerű eszközökkel, a közvetlenség formáiban. Legjobb verseinek jellemző tónusa a halk megrendültség, a csendes tűnődés a világ dolgai felett, szomorkás meditáció a múló idő kérlelhetetlenségén. Mégsem múltközpontú, magánjellegű líra ez, erős szálakkal kötődik nemzetiségi létünk mindennapjaihoz csakúgy, mint az emberiség legégetőbb gondjaihoz. Méltó helyet kapnak benne a lírai hős jelenbeli élményei. A faluról városba szakadt értelmiségi reflexiói a gyorsan változó világ eseményeire. Különösen a szereplírát kultiválja, az álcázott önjellemzést, a rejtjeles vallomásokat, a történelmi, irodalmi és mitológiai alakok mögül sugárzott lírai üzeneteket, melyek — akár a mesehősök vagy a népdalok lírai hősei — általános érvényűek, így sokakra jellemző közérzet és érzelemvilág kifejezői. Költői sugalmait a kulturált és jól kezelt versformák és kifejezőeszközök többnyire beszédesen, néha jelzésszerűen vagy bújtatottan, de az alkotói élményhely