Irodalmi Szemle, 1992
1992/2 - SZEBERÉNYI ZOLTÁN: Az idő garabonciása (köszöntő)
SZEBERÉNYI ZOITÁN Az idő garabonciása A hatvanéves Ozsvald Árpád köszöntése A hatodik évtized végét az élettani öregedés küszöbeként tartja számon a köztudat. Ez a tapasztalat — Ozsvald hite szerint — legfeljebb az egyszerű földi halandókra vonatkozik, a költőre más dimenziók érvényesek. "Versek: sötét éjszakák töprengő fájdalma,/ borzongó testem, szívem botló verése,/ teremtés gyönyöre, az újraélés pillanata"— írja a Költészet című versének indító soraiban. A költő — ha valóban művész — kifoghat az időn, ő az ’’idő garabonciása”, aki a költészet varázslatával megállíthatja kérlelhetetlen múlását, megőrizheti, bármikor újraélheti, sőt mások számára is átélhetővé teheti élete tartalmas pillanatait. Abban a szent meggyőződésben írja Ozsvald Árpád már negyven esztendeje verseit, hogy a költészetnek nemcsak létjogosultsága, hanem fontos küldetése is van ebben a gyorsan — s nem mindig előnyére — változó, túltechnizált, számos vonatkozásában eldurvult világban. ”Ha a versek megmaradnak, talán a lényeg marad meg." Nyilván az "emberi” lényegre, embervoltunk lényegére gondolt a költő, mikor a fent említett verse mottójául Szerb Antal szavait választotta. Az emberi lelki kultúra nélkülözhetetlen tartozéka a költészet. A versre — minden ellenkező látszat ellenére — szükség van, az ember lelki épségének, embervoltunk megőrzésének egyik eszköze. Ez a hit és eltökéltség fogalmazódik meg Ozsvald versében, amely nem csupán egy reá jellemző műhelyvallomás, hanem egész költői munkásságának jelképe lehet: Orfeuszként bolyongani a világ útjain, hinni a ritmus mágikus erejében, kitörni a körből, elhagyni a Szférák zenéjét, csillagokig száguldani, árva rakétán, súlytalanul, de visszatérni újra — várnak az elhagyott állomások, ágon hintázó madár füttyszava szólít, elvarázsolt őzek isznak poharamból. Kenyérként tördelem a verset, vegyétek, Szelíd vadjai az erdőknek, mezőknek. (Költészet) Négy évtizede áll Ozsvald Árpád az egyetemes magyar kultúra e sajátos vetülete, színfoltja, a csehszlovákiai magyar irodalom szolgálatában. Aktív szerkesztő, közíró, műfordító, nehéz lenne megmondani, melyik tevékeny
