Irodalmi Szemle, 1992

1992/9 - KONTEXTUS - FÓNOD TOLTÁN: Az igazság a humanitás matematikája

Kétnyelvűség és társadalmi érvényesülés

megengedhetetlen, hogy a többségi nyelv ismeretének hiányosságai miatt valaki jogtalan hátrányt szenvedjen, ha nem olyan területen akar érvényesülni, amely lényegéből adódóan magas szintű többségi nyelvi ismereteket követel meg. Egy olyan földrajzi régióban, ahol az adott nemzeti kisebbség a lakosság többségét teszi ki, semmi sem indokolja, hogy az ott kisebbséget alkotók nyelvét magas szinten kelljen ismerni az átlagos szintű társadalmi érvényesüléshez.

Ha a többségi nemzet lehetőséget teremt arra, hogy a maga lakóterületén tömbszerűen többségként élő nemzeti kisebbség a saját ügyeit az anyanyelvén intézhesse, ha tehát lehetővé teszi a kisebbség nyelvén zajló közélet megteremtődését, akkor ezzel a nemzeti-etnikai kisebbségnek mindkét, a fentiekben többször említett alaptörekvését segíti: egyfelől lehetővé teszi, hogy a kisebbség nyelve minden (vagy csaknem minden) kommunikációs helyzetben használható legyen, s ezzel meggátolja a nemzetiség nyelvének leépülését (vagy ahogy mondani szokás: romlását), másfelől pedig lehetőséget teremt a nemzeti kisebbség tagjainak arra, hogy egy idegen nyelv magas szintű elsajátításának gyötrelmes feladatát ne legyen föltétlenül szükséges vállalni ahhoz, hogy azok teljes mértékben — és a többség tagjaiéval egyenlő esélyekkel — bekapcsolódhassanak a helyi társadalmi életbe.

A második nyelv magas szintű elsajátításának kényszere így csak azok számára maradna meg, akik vagy a nagyrészt a többség által lakott területen élnek, vagy országos szinten óhajtanak részt venni a közéletben. Ezekben az esetekben a többségi nyelv megtanulása eleve sokkal kisebb nehézségekkel jár: a többségi nyelvi területen a többségi nyelv elsajátítása természetesen sokkal könnyebben megy, mint a nemzetiség aáltal lakott területeken; ami pedig az országos szintű közéletben részt vevőket illeti, ezek remélhetőleg tehetséges, művelt emberek, akiknél a több nyelv ismerete magától értetődő belső igény.

Ha a többség nyelvének elsajátítása megszűnik egzisztenciális kényszer lenni, törvényszerűen kedvező irányban fog változni a kisebbségieknek a többség nyelvéhez való szubjekív viszonyulása is. Az emberek ráébrednek arra, hogy bár a többség nyelvét ismerni nem föltétlenül kötelező, de mindenképpen érdemes: mert ez a nyelv szép,mert ennek a nyelvnek a segítségével megismerkedhetünk egy másik kultúrával, amely mégiscsak egy érdekes színfolt a népek kultúrájának gazdag palettáján, mert ez a nyelv lehetővé teszi számunkra, hogy közel kerüljünk olyan emberekhez, akik talán ugyanúgy gondolkodnak és éreznek, mint mi, de gondolataikat és érzelmeiket csak egy másik nyelven tudják velünk megosztani.

Az ismertetett tanulmány bibliográfiai adatai:

Skutnab-Kangas, Töve: Language in the process of cultural assimilation and structural incorporation of linguistic minorities. In: Elert, C. C. — Ellásson, S. — Fries, S. — Ureland, S. szerk.: Dialectology and Sociolinguistics. (Essays in honor of Karl-Hampus Dahlstedt.) Umea 1977. Acta Universitatis Umensis 12. 191—203