Irodalmi Szemle, 1992
1992/9 - PEÉRY REZSŐ: Levelek a hontalanságból
PEÉRY REZSŐ inaugurálta szemlélet már idegen volt tőle, akár a korszerű európai filológia. Ez az évekig tartó bátortalan és fantáziátlan huzavona s végül az elképzelhető legrosszabb megoldás fényt vet a korabeli egyetem konzervatív szellemére, a politikusok kicsinyességére és bátortalanságára — eleget jajgattunk emiatt mi, fiatalok, akkoriban. Úgyhogy ebben teljesen egyetértek veled, s egyben azt is meg kell állapítanom, hogy a megoldás, amelyre 1950 táján szánta el magát az egyetem és a kormányzat, lényegesen jobb és kielégítőbb volt, mint az én korombéli ostoba és dilettáns improvizálás. A csehszlovák és magyar közeledés legjelentősebb, legdolgosabb és legkimagaslóbb alakja a mi részünkről Szalatnai Rezső volt, aki anyanyelvi tökéllyel beszélt és írt csehül és szlovákul, a másik oldalon Lukáč Boleslav Emil, később Smrek Ján, kedves barátaim. Mindhárman rengeteget dolgoztak, fordítottak és ügyködtek azért a gondolatért, Szalatnai Rezső akkor is, amidőn a Mach-korszakban börtön járt azért, hiszen a fasisztáknak nem kellett a népek barátságának humánus eszméje. Magyarországi író barátaink közül Németh László hevült legfőképpen ezért az eszméért, no meg Móricz Zsigmond, aki jól ismerte a volt Felvidéket. No de ez a néhány mondat szinte eltakarja azt a művelődéstörténeti tényt, hogy a Tűz megjelenése óta a Szlovenszkón vagy Prágában élő magyar írástudók jelentős csoportja foglalkozott a cseh és szlovák irodalom értékeinek tolmácsolásával, ismertetésével és méltatásával Schöpflin Gézától és Darvas Jánostól kezdve az ugyancsak kétnyelvű Mártonvölgyi Lászlóig; másrészt a szlovák líra nagy emberei számára Hviezdoslavtól Novomeský Lacóig a magyar irodalom a világműveltség fontos forrása volt. Az erre vonatkozó filológiai és irodalomtörténeti adatokat Szalatnai Rezső szlovák és cseh irodalomtörténetében majdnem hiánytalanul megtalálod. Nehéz erről röviden írni, mert igen terjedelmes, bő vonatkozású, széles skálájú téma, Bezručig és Juhász Gyuláig kell visszanyúlni érte. Filológiájával részint Dobossy László foglalkozik, aki jelenleg a Sorbonne vendégtanára, mert francia szakos is ezenfelül. Érdekes lenne e szempontból szegény Forbáth Imre megboldogult barátommal foglalkozni, aki a cseh literatúra világában élő, forrásaiból merítő magyar költő volt, magyar tükre a cseh lírai avantgarde-nak és a modern, urbánus cseh életérzésnek, mindig félúton Prága, Pozsony és Pest között — furcsa, egyszeri tünemény! Ellenlábasa Emil Boleslav Lukáč felejthetetlen és nagyra becsült barátom, akinek költői és emberi magatartását, műveltségét, humanizmusát Ady és a Nyugat befolyásolta egy életre szólóan, részint Novomeskýét is, ha nem ilyen teljességgel. Ezek igen érdekes dolgok, a tükrök játékai — bárcsak mielőbb teljesen elfogulatlanul lehetne szólni róluk! (S nem kisajátító szándékkal, minta nacionalisták teszik.)
