Irodalmi Szemle, 1991

1991/9 - Dušan Mitana: Sejtések (elbeszélés)

Dušan Mitana- Légy eszednél, nem lehet.- Miért?- Piás vagy.- De ha azt csinálta, akkor csak miattad - mondtam.- Fogd be - sziszegett a képembe apám még ha azt csinálta is, tudod jól, hogy csak miattad. Hiszen hallottad, amikor otthagytad az iskolát. Hallottad, mi­kor mondta, hogy a te lelkeden fog száradni. Hallottad, mikor mondta, hogy le­nyeli egyszerre az összes altatót.- Gyerünk sörre!- Várj. Szólunk valakinek, hogy hozzon.- Oké! Úgyis olyan messze van.- Várj meg itt! Apa felállt, és megindult egy fa tövében ücsörgő férfi felé, aki hátával a fa tör­zsét támasztotta, mellette egy korsó sör. Olyan volt, mintha aludna. Apám meg­rázta a karjánál fogva, és valamit mondott neki. A férfi bólintott, felállt és meg­indult a kocsma felé. A zenészek már mind ott ültek, a porlepte útszéli fűben heverő hangszereik aranyosan fénylettek. A ministráns, olyan tizenhárom éves forma, hosszú hajú fiú, keresztjét a szilvafának támasztotta és hevert a hűsön, arccal a földnek. A bakon, a halottaskocsi tetejének árnyékában, a kocsis mellett ült a pap. Mozdulatlanul támaszkodva bámult mereven maga elé, a lecsukott so­rompóra. Kikotortam a koszt a lábujjaim közül. Szét voltak marva az izzadságtól, és min­den mozdulatnál éles fájdalom hasított beléjük. De megszabadulva a zoknitól és a cipőtől némileg csillapodtak. Égető szomjúságot éreztem, egy hajtásra kiit­tam a meleg sört. Amint apa is felhajtotta, a bajuszos férfi fogta a poharakat és elhordta magát. Akkor szólalt meg a vonatfütty.- Szólj a zenészeknek, jó? - mondta apám, és a férfi bólintott. Az egész árok­part megmozdult. Az emberek feltápászkodtak, és lassan kiballagtak az útra, ahol újra összeállt a gyászmenet, mint valami lusta fekete kígyó. A vonat elhúzott előttünk, és sűrű füstfályollal takart be minket, de még így is láttam, ahogy néhány ablakban ott ácsorognak az emberek, és unottan bámul­nak ránk. A sorompó már felemelkedett, de még meg kellett várnunk a zenésze­ket, akik egyesével bújtak elő, útközben törölgetve szájuk széléről a habot. Rá­zendítettek valami gyászindulóra, és megindultunk. Szemünk előtt lassan kiraj­zolódtak a temetőt szegélyező nyárfák körvonalai. Kócz Kriszta fordítása

Next

/
Thumbnails
Contents