Irodalmi Szemle, 1991

1991/9 - Slavenka Drakulić: A félelem hologramjai (regényrészietek)

Slavenka Drakulič 1949-ben született Rijekában (a hajdani Fiume városában). A zágrábi egyetem összehasonlító irodalom és szociológia szakain végzett. 1976-tól jelennek meg cikkei és esszéi, először egyetemi lapokban, majd a nagy példányszámú napilapokban és folyóiratokban (NIN, Start, Danas). Jelenleg a zágrábi Danas politikai hetilap újságírója. Eddigi, kötetben megjelent művei: A feminizmus halálos bűnei (esszégyűjtemény, 1984), A félelem hologramjai (regény, 1986.) és a Márványos bőr (regény, 1990). Már első prózakötete teljesen kiforrott írót tárt olvasói elé, aki ismeri mesterségét és az irodalmi eljárásokat, akinek jó arány- és kompozícióérzéke van, aki könnyen és biztosan kezeli a nyelvet. A félelem hologramjait a modern horvát irodalom legjelentősebb alkotásai közé sorolta a kritika, a mai napig két újabb kiadást ért meg, ezen kívül szlovén és német nyelvre is lefordították. Magyarul most jelenik meg először.

SLAVENKA DRAKULIČ

A FÉLELEM HOLOGRAMJAI

(regényrészietek)

Föl kell kelni az ágyból. Ami csöppet sem egyszerű: infúziók, katéterek, műanyag zacskók, be- és kifutó csövek - nem szabad megbolygatni rendjüket. A fölkelés bejáródon sorrendje: elsőként az ágy fejrészét kell függőlegesre állítani úgy, hogy üljek, vagy majdnem üljek. Aztán egyenként le kell rakni a lábaimat, kézbe venni őket és beerőltetni a papucsba. Óvatosan, nem túlságosan meggörnyedve, nehogy a fájdalom tehetetlenné tegyen. Már az ágy szélén ülök. Vár az odakészített vaskorlát, fölül vaskampók, alul kerekek díszítik. A csöveket, zacskókat és katétereket fel kell akasztani a kampókra, vagy ragtapasszal odaerősíteni a korláthoz, hogy járás közben ne zavarjanak. Jobb kezemmel megkapaszkodom a korlátban, ballal az ágyban, így kelek föl. A mozdulat olyan bonyolult és megerőltető, hogy nem hagyhatok föl vele, nem fekhetek vissza, ha már egyszer fölálltam. Állok, és testem minden porcikája tiltakozik: nem érzem lábaimat, csak reszketésüket, semmit se érzek, amire valóban rábízhatnám magamat. Felsőtestem fölösleges, ránehezedik a sebre, amely lefelé húz, a föld felé. Szívem gyorsabban ver, lélegzetem rövidül, kezeim erőtlenül markolják a nyirkos korlá-