Irodalmi Szemle, 1991
1991/9 - Dušan Mitana: Sejtések (elbeszélés)
Sejtések jön az a vonat olyan hamar, az öreg leeresztette a sorompót, hogy durmolhasson, nem küldik még nyugdíjba, ő ült le először az árokpartra, a cipőjét is levetette, az ilyeneket csak bíróságra adni, hiszen be van szíva, mi?, nem vettétek észre, hogy be van szíva?, tiszta apja, de ő már jó helyen van, lehet, hogy így csinálta a legjobban, lassan kaszálni lehet, én csak annyit mondok nektek, hogy ez végképp nem igaz, egyáltalán nem mérgezte meg magát, ugyan mit, hiszen mindenki tudja, hogy és honnan, mondjátok meg, honnan tudjátok ezt?, hogy talán az orvos mondta, egy szart, pont az orvos fog pletykálni, de a sekrestyés hallotta, ahogy lefizették a papot, hogy intézze el, de hiszen ezek pogányok, hiszen nem volt boncolás, ha így lenne, felboncolták volna, nem?, és minek?, hiszen világos volt, hogy előtte levelet írt, kinek?, hogyhogy kinek?, hogyhogy kinek?, no levelet írt, nézd azt a kettőt, hogy sziszegnek egymásra, itt a legjobb bizonyíték, és milyen büszkék voltak a fiacskájukra, hogy milyen kitűnő diák, már ki is tanult, és most mit csinál egyáltalán?, hogy valami üzemi karbantartó, valami szerkesztőségben van, hallottam, hogy bányában, ezekről senki soha semmit meg nem tud, hogy nős, hogy fia van, ugyan dehogy, lánya van, és egyáltalán nem nősült meg, ki is menne hozzá egy ilyen kalandorhoz, az bizony, kalandor, jól mondod, kalandor, és mikor vezetik be végre azt a telefont?, ide?, soha, soha, amíg ilyen funkcionáriusok pöffeszkednek itt, addig itt senki senkinek telefonálni nem fog, halljátok, fiúk, nem kellene odamenni hozzá, nézzétek, hogy üldögél ott az apjával, hiszen a haverunk, nem?, mit tudom én, azok voltunk, nem tudom, azok vagyunk-e még, meg kellett volna hívni mulatságra, emlékszel, mikor régen a szőke csajóval járt, teljesen kikészült, amikor kinyírta magát, csak ne dumálj, ő jó srác, végképp nem beképzelt, mikor egyszer szilveszterkor az asztalokon táncoltunk, bizony, vele mindig lehetett mulatni, ő jó srác, nem tudom, mit nem tudsz?, nem tudom, beképzelt-e, nekem úgy tűnik, az egy szart, ez most betett neki, hiszen azt se tudja, az anyja megmérgezte-e magát, vagy nem, persze hogy nem, te szamár, csak nem ülsz fel ezeknek a kerepeléseknek, ha vasárnap ott lett volna velünk a mérkőzésen, lehet, hogy megnyerjük, ilyen tag, mint ő volt, nincs több, tudj’isten, a franc se igazodik el rajta, nagyon megváltozott a pár év alatt, hogy el volt, nézd, már jön is az urad, hozza neked a sört, na látod, hogy szeret téged, azokat a lovakat sajnálom, nézd, csak úgy szállják őket a legyek... Ültem az apámmal, cigizgettünk, és a beszélgetésfoszlányok, amelyeket sikerült elkapnunk, szemtelenkedő zümmögésként hatottak. Elnevettem magam - van miről karattyolniuk.- No, még nevetgéljél. Még nevetgéljél! Be kellett rúgnod! Nem válaszoltam.- Mit akarsz tulajdonképpen? - folytatta apám.- Semmit. Gyerünk sörre - mondtam, és úgy gondoltam, fölösleges felvetnem bizonyos dolgokat. Soha nem tudom meg az igazságot. Csak sejtések maradnak.- Talán csak nem gondolod, hogy ez igaz, hiszen ismered az embereket - mondta ingerülten.- Mit tudom én!- Szóval, nem hiszel nekem?- Gyerünk sörre!
