Irodalmi Szemle, 1991

1991/9 - Hizsnyai Zoltán: Műfajtalankodás (esszé)

HIZSNYAI ZOLTÁN

Műfaj talankodás

Július elején szörnyű balsejtelmem támad, mely a leadási határidő közeledtével beigazolódni látszik: a pszichémben, ösztöneim isteni fundamentumában, vagy a tudatomban, ösztöneim által épülő-szilárduló énképemben, egyszóval valahol nagyon mélyen bennem, vagy annál is mélyebben, az érzékeim hatáskörén kívül eső nagyobbik fertály átellenes oldalán ismét ölesre tárja pofáját a víziló. A hatalmas állkapcsok lassan szétfeszülnek, s a gerjesztett esszéírói gerjedelem révén bepillantást engedélyeznek a bőszen ásítozó állat gyomrának rejtelmeibe. Mege- mésztetlen dühök, erjedőfélben lévő eszmék, bomlásnak indult szellemi reflexek, az előre gyártott elméletek férgei, melyek a bűzös masszából lassacskán hurkává sűrűsödő valóságba próbálnak befurakodni, hogy az eszmerendszerbe ürü- lődhessenek, és a többi... Vízilóra jellemző állapotok. S hozzá az ablaknyira tátható pofa - a lapzárta előtti üdvös balsejtelem tárgya.

Tudom, bölcsebb dolog titkos naplók írásával átvészelni az erjedést. De bölcs dolog-e kínosan ügyelni a látszatra, ápolgatni a bölcsesség mentális rekvizituma- it, alamuszin mímelni a bölcsesség könnyed eleganciáját?! Mintha bölcsnek lenni csak a mindent tudás glóriájával övezetten lehetne, amit a semmit-nem-tudás vállalásának hazug alázata ragyogtat kobakunk körül! A bölcsesség nem befejezett állapot. Nem is állapot. Sokkal inkább viszony. Viszony az állandó szellemi erjedés, a gondolkodás állapotához, a megismeréshez, a megismerés legkülönbözőbb módozataihoz. A bölcsesség forrása nem egy, nem száz, nem ezer, de nem is minden gondolat tudása, hanem a gondolkodásmód, mely nem vezet szükségszerűen megállapításokhoz. A bölcsesség nem alkotás, nem teremtés, hanem működés - itt szellemi életmód. A szellemi létezés struktúrája. Azé a szellemi létezésé, melynek természetes velejárója az erjedés. Az erjedés nem szégyellni való, nem eltitkolandó szükséges rossz. Nem a kiforratlanság jele. Nem kamasz sajátosság. Legalábbis remélem, hogy nem csupán az.

Az esszé célja nem a bizonyítás, hanem az elmélkedés. Ha érzékletes formában sikerül bemutatni a gondolkodás menetét, szellemi létezésének struktúráját, az esszéíró célt ért. Tehát a fogalmi gondolkodáshoz alkalmas témákat kell kiválasztania. Persze minden témakör általánosítható, de ez kikerülhető szellemi terhet ró az íróra. Az érzékletesség követelményének való könnyebb megfelelés kedvéért célszerű, ha az esszéíró expresszív, a megcélzott olvasókör számára különösen attraktív fogalomkörből indul ki. Olyanból, amelynek a révén könnyű