Irodalmi Szemle, 1991
1991/8 - Péter László: Juhász Gyula Szakolcán
Péter László lamit, amiért külsőre jelentéktelen tanárukra oly szeretettel emlékeztek: „A szívéhez és az eszéhez férkőztem ez isten háta mögötti kis végváros fiatalságának. Amikor elbúcsúztam, én is sírtam, ők is“ - emlékezett vissza a költő 1918 őszén. Föltűnő volt, hogy a költő Szigeten, Léván, Váradon alig hagyta el a várost. Nem vett részt a váradi gimnázium évi iskolai kirándulásain sem. Szakolcán első dolga volt, hogy a környékkel megismerkedjék. Már szeptember 8-án, Kisasszony napján, kirándult tanítványaival a várostól alig két kilométerre eső határra és a Sza- kolca és Rohatec között álló kápolnához. A Kisasszony napi búcsú a rohateci kápolnánál pedig ismét vallásos érzelmeit szakította föl; ezek most az újabb száműzetés fájdalmával szövődtek egybe: Morva határ és szeptemberi táj, Oly kékek a hegyek. Szívemben orgonái ma, ami fáj: Máriához megyek. A rohateci Máriánál (1911) 4 Bármilyen szép is a morva táj aranyos csillogása a bágyadó őszi nap fényében, a költőt kínozza a magány és a honvágy. Ugyanezen a napon Babits Mihálynak panaszolta el sorsát: „Tomiból írok, Szakolcáról a morva sorompó mellől, és te megértesz. Évek előtt te írtál és éreztél így: Tomiba menve, Fogarasra. Olvasom új, legújabb verseidet, és szívem feléd dobog, régi nagy barátsággal, újult szeretettel. Követlek a számkivetésbe, boldog előd, aki már az ország szívébe jutottál, jó későn, de végre mégis igazán, örökösen. Sokat gondoltam rád, folyton, verseid sorait ismét élve magányban, zajban, szülővárosomban, második hazámban, a víg Váradon- és most, Szakolca végre megszólaltatja a levélírót, megtöri a baráti hallgatást. Hogy élek, gondolhatod. Távol az élő élettől, de lélekben oly közel hozzád és a kevesekhez, akik szerettek, és a nagy halottakhoz... A régi Juhász nincs többé, a halálvágyó barát helyett egy lemondó, de élnivágyó ember van...“ Babits így vigasztalta: „Hiszem, hogy nem szívesen mentél a szép Váradról Szakolcára - de reméljük, ez a száműzetés csak ideiglenes lesz. Hisz az lehetetlen, hogy te fel ne kerülj előbb-utóbb a fővárosba. Elég volt már az ovidiusi hangulatokból. A falunak meg van ugyan az az előnye, hogy olvashat, dolgozhat az ember (én remélem, hogy Juhász Gyulától is szép nagy dolgokat kapunk Szakolcáról). Ez nagy vigasztalás lesz számodra..Egy év múlva Juhász újabb keserveire pedig kétségtelen joggal vigasztalhatta barátját így: „Kétségtelenül elég volt már Szakolcából. Bár ami a verseidre való hatást illeti, ebben nem egyezem meg teljesen a te pesszimizmusoddal. A szakolcai verseid éppoly szépek, mint a régiek, és ha van bennük monotonság, az nagyon értékes monotonság. Ha nem félnék veled szemben az olvasó önzésével fejezni ki magam, azt mondanám, hogy a szakolcai magány neked semmi esetre sem ártott. Ezt mondom mint olvasód, de mint barátodat valóban elszomorít kedélyednek csüggedése, bár remélem, hogy ez tartós nem lesz.“
