Irodalmi Szemle, 1991

1991/8 - Péter László: Juhász Gyula Szakolcán

Juhász Gyula Szakolcán

A szakolcai versek egy része a tájnak a benne magát idegenül érző költő szomorú szemével fölidézett képét és hangulatát örökítette meg.

E bús erdők fölött- Ma köd van és enyészet - Egy ősi óriásnak Mérföldes lába döngve lépett.

S ez árny ma rám borul- Most ősz van, s lesz-e nyár még? - És járok holt határon Árnyak sorában, én is árnyék!

A végeken, északon (1911)

De így festi meg önmagát, amint Idegen lugas árnyán bánatosan pihen, és éppoly tétlen, mintha sírjában feküdne; a kisváros ködéből honvágyóan fölgyöngyöző Térzene elhaló hangulatát; a végváros őszi éjszakáján virrasztó őr, A bak- tér bús szláv dallamát; az álmosan álldogáló vasútállomást (Végállomás az őszben), a szakolcai temetőt (Idegen sírok között), a szomszéd községbeli magányos, rokon sorsú, rokon bánatú tanítónőt (Tanítónő a végeken), a rideg télben enyhet és feledést adó kaszinót (A végeken). A szomorúságnak ezernyi válfajára kínál alkalmat a mindennapi élet, a szürke napok eseménytelen egymásutánja, a világtól elzárt téli kisváros tespedt tétlensége. A Béka utcai (ma Gorkij u. 19.) albérleti szoba szívszorító magányát alig oldja föl egy-egy mámoros éjszaka valamely vendégszerető szakolcainak búdájában, présházában, vagy még ritkábban egy-egy pozsonyi, holicsi, hodonini kirándulás.

5

Csak 1912 márciusának végén utazott a költő először Pozsonyba. Hirtelen eltávozással, engedély nélkül hagyta ott az iskolát és a várost, akár korábban Szigetet, Lévát, bár ezúttal nem hagyott asztalán öngyilkossági szándékra utaló levelet. De most is elkeseredése késztette menekülésre. Január elején Resch Aurél sízés közben lábát törte. „Míg betegen feküdtem - írta Resch március 24-én Babitsnak -, a gyereket folytonosan piszkálták tanártársai. Az irigység, a tudatlanság s más ilyen emberi gyengék nyilvánultak meg ezekben a csipkelődésekben. A pártján nem volt senki, hiszen én, aki őt megértem és becsülöm, mozdulatlanul hevertem ágyamban. A napokban azután, amikor már járni próbáltam, megtelt szegénynél a pohár, és búcsút mondott Szakolcának. Persze bejelentés nélkül. Ebből kellemetlensége támadhatna, ha a főigazgató nem volna olyan emberséges ember, amilyen. Nálad bizonyára megjelenik. Ültesd le, kérlek, s írass vele egy szabadságkérő levelet. Én pedig már előre megadom neki. Közöld vele, kérlek, írja dátummal márc. 23-at, s hozzon fel valamit mentségül, hogy nem idejében keresett fel soraival. Légy szíves rávenni, hogy jöjjön vissza húsvét után. Semmi kellemetlensége nem lesz. Bízza csak rám a dolgot.“ Valószínűleg így is oldódott meg a dolog.

Csupán az Orbán lelke című kisregényéből sejthetjük, mi történt vele Pozsonyban. Á koronázó város pompájában, a fényes, tükrös kávéházak, a színház igé