Irodalmi Szemle, 1991

1991/8 - Péter László: Juhász Gyula Szakolcán

PÉTER LÁSZLÓ

Juhász Gyula Szakolcán

1911. augusztus 29-én egy paposan fekete ruhájú, félszeg fiatalember szállt le a Pozsonyból érkező vonatról a szakolcai állomáson. Egyik kezében vesszőből font táska, a másikban esernyő. Azért jött, hogy elfoglalja helyettes tanári állását a királyi katolikus főgimnáziumban.

Juhász Gyula volt, a szegedi költő. Ötödik éve tanárkodon már, Szakolca a negyedik állomáshelye. Hogyan került ide, szülőföldjétől ily távol?

1

1883. április 4-én, Szegeden, a szó szoros értelmében a Tisza partján született; a „szent folyó“, ahogy egyik versében hívta, szülőházától alig száz méterre höm- pölygött. Innen járt elemi iskolába, majd a közelben levő „kegyes oskolába“: a piaristák gimnáziumába. Egy csonka tanévet a piaristák váci noviciátusában töltött: mélyen vallásos édesanyjának óhajára papnak készült, de nem bírta sem a szülővárostól, családjától való távollétet, sem a szerzetesi élet fegyelmét. „Költő akarok lenni és újságíró, mint Zola!“ - felelte távozásakor, 1900. május 5-én a magiszter kérdésére. Az is lett. Hiszen már a váci közjáték előtt megjelentek első versei a Szegedi Naplóban, sőt éppen Vácra érkezésének első napján, 1899. augusztus 25-én a Budapesti Napló közölte jellemzően száműzetésre utaló Ovidius című versét.

Érettségi előtt állt, amikor súlyos betegség után, élete delén elhunyt az édesapja, Juhász Illés. A költőre nyomasztóan hatott apjának hosszas betegsége, halála. Egész életén át terhes örökségnek hitte apja sorsát.

1902 őszén kezdte egyetemi tanulmányait Budapesten. Nemzedékének legki- válóbbjaival került barátságba, és ő volt a lelke a Négyesy László stílusgyakorlatain nevelődő új magyar költői csapatnak. Babits Mihálynak és Kosztolányi Dezsőnek ő szerzett nyilvánosságot a Szeged és Vidéke hasábjain, amelyek 1904 óta az ő verseinek és publicisztikai írásainak is rendszeresen helyet adtak.

Az egyetemi irodalmi mozgalmak vezéralakja azonban nem kapott méltó tanári állást sem szülővárosában, sem a fővárosban, bár joggal remélte. 1906 őszén Máramarosszigetre, 1907 őszén Lévára vetette a sorsa. Egyik helyen sem volt maradása: mindkét helyről az öngyilkosság szándékával menekült el.

1908 februárjában ideiglenesen alkalmazást kapott a nagyváradi premontreiek gimnáziumában. Míg helyét szerzetestanárral nem tudták betölteni, 1911 júniu