Irodalmi Szemle, 1991
1991/8 - Péter László: Juhász Gyula Szakolcán
Péter László sáig, ebben a mozgalmas, jómódú polgárvárosban, Ady Endre kiröpítő fészkében tanított, és vett részt a modern magyar líra forradalmában. Ekkor indult a fővárosban a Nyugat, a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb folyóirata, és éppen Váradon, Juhász Gyula tevékeny közreműködésével jelent meg A Holnap két antológiája (1908, 1909), amelyben hét magyar költő (Adyval az élén Babits Mihály, Balázs Béla, Dutka Ákos, Emőd Tamás, Juhász Gyula és Miklós Jutka) támasztott „irodalmi háborgást“ (Ady szavával), és törte az utat a modern magyar líra előtt. Juhász Gyula megszerette „a víg Váradot“, „második hazáját“, a megértő költő barátok társaságát, ezért fájdalmas volt számára, mikor ott kellett hagynia. Ehhez a városhoz fűződött legnagyobb szerelmi élménye is: a fiatal színésznő, Sárvári Anna, mindössze egy évig (1908/9-ben) játszott a Szigligeti Színház deszkáin, de örök emléke maradt Juhász Gyula költészetében. 1911 tavaszán, nyarán kérvényekkel kilincselt mindenütt, hogy állami iskolában, nagyobb városban kaphasson tanári állást. Csalódást keltett benne, amikor augusztus végén Szakokéra szólította a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium kinevező papírja. 2 Szakolca minden eddigi állomáshelyénél távolabb esett a szülővárosától. Ultima Thule, ahogy Vergilius nyomán a világ végét szokták nevezni: ahogy Szakolcát 1860-ban Ipolyi Arnold hívta; s ahogy Juhász maga is keltezte itteni leveleit. Tomi: Ovidius száműzetésének helye, amelyet Juhász szintén gyakran emleget. Ahogyan meg verse címében jelöli meg számkivetettségének helyét: Isten háta mögött; Szakolca ott lapult az Osztrák-Magyar Monarchia két része, a történelmi Magyarország és az Ausztriába kebelezett Magyarország határán, a Fehér-Kárpátok tövében. Szabad királyi város volt, noha 1910-ben mindössze ötezer a lakója, zömmel szlovák; mindössze ötszáz a magyar, főként tisztviselő, alkalmazott, kereskedő; a fele ennyi pedig németnek vallotta magát a népszámláláskor. Nagy történelmi múlt után sorvadó település, voltaképpen falu; határállomás, „végállomás“. Utolsó állomás, közömbös, árva község. Hol fonnyad az öröm, és elhervad a vágy. Hol lassan omladoz az avatag örökség, S Vak Béla lelke sír mohos torony falán (...) Sírvers (1913) A monda szerint Szakolcán született Vak Béla király. Itt lépte át a határt a prágai fogságból királyként hazatérő Mátyás. Ő telepítette ide Budáról a ferenceseket, akiknek rendháza átmeneti helyet adott a gimnáziumnak éppen azokban az években, amikor Juhász ott tanított. 1650 húsvétját Szakolcán töltötte a Sárospatakra szekerező Johannes Amos Comenius. II. Rákóczi Ferenc innen szólította föl a cseh rendeket, hogy keljenek föl ők is a Habsburgok ellen. Mária Terézia is megfordult itt, birtokáról, a szomszéd Holicsról átrándulva. 1783-ban telepedett le a városban, a ma is álló, címeres kúriájában Gvadányi József nyugalmazott lovasgenerális. Felesége révén került ide; itt írta híres műveit, A pöstyéni
