Irodalmi Szemle, 1991

1991/8 - Viktor Jerofejev: A sárcipő; A széplány szemű herélt kandúr (elbeszélések)

A széplány szemű heréit kandúr

hosszat bőgtem az ajtófélfának dőlve, mert egész nyárra el kellett válnunk egymástól. Csak egyszer az életben lehet igazán szeretni.- Hát erről írj - javasolta az ezredes.- Erről nem lehet írni - mondtam szigorúan és szomorúan.- No és néger nőid voltak?- Néger nőim nem voltak, és a hazámat sem árultam el - sóhajtottam.- De elárultad - mondta határozottan Gyiamant. - Tudod, mi tetszik nekem benned? - folytatta rövid hallgatás után. - Hogy nem hordasz jegygyűrűt. Igazi férfi nem hord jegygyűrűt.

Elgondolkodtunk, mindegyikünknek a maga dolgán járt az esze.- Érdekel, hogy mi az én titkom? - kérdeztem, és közelebb hajoltam hozzá.- Nos? - Gyiamant egész teste megfeszült, és bíborvörös arccal mozdulatlanná dermedt.- Nos, én természetemnél fogva romantikus vagyok... Hallgasd csak, milyen csönd van. Mint falun... Csak kutyák nem ugatnak. Én álcázott romantikus vagyok, ezredes.'- Eriggy már a...! - bőszült fel az ezredes, és dühösen a padlóra köpött.- Nem szégyellsz köpködni a siralomházban? - korholtam.- Bocsáss meg, véletlen volt - restelkedett az ezredes, és csizmájával szétkente a köpését.- A te feleséged biztosan vén boszorkány.

Gyiamant csüggedten bólintott.- Az enyém pedig: fehér angyal fehér szárnyakkal!- Talán sportoló? - kérdezte Gyiamant.- Az aztán nem... - mondtam, és zsebre dugott kézzel fel-le jártam a cellában, mint valami inga, és a feleségemre gondoltam. - De hátha nem lőnek agyon? Talán csak rám ijesztenek, mint Dosztojevszkijjel tették, és száműznek. És én fűteni fogom a kemencét egy parasztházban és regényeket írok. Hiszen mi lett volna Dosztojevszkijből, ha nem vezetik kivégzésre?- Ördög tudja! - hökkent meg Gyiamant.- Csernisevszkij lett volna, érted? Igaz ugyan, másrészt, Csernisevszkij is hány évet húzott le Szibériában, és - oda se neki: Csernisevszkij maradt.- És helyesen tette - ismerte el Gyiamant.- Túl sokat fecsegek - mondtam észbekapva. - Világéletemben amiatt szenvedtem a legtöbbet, hogy az élet nem volt összhangban az eszményképeimmel. Az iskolában volt egy történelem-tanárnőm: Cilja Szamojlovna Palcsik. Micsoda vezetéknél - Palcsik!x Felemeltem a mutatóujjamat. Egyszerre felkacagtunk.- Menj a fenébe! - hessegetett el Gyiamant, s a vidámságtól kicsordult könnyeit törülgette.- Palcsik! Palcsik! - kiabáltam hahotázva.- Hagyj békén! Nem bírom tovább - Gyiamant valósággal dőlt a nevetéstől.- Hlebnyikovnak van egy verse a kacagókról. Rólunk szól. Ó, nevessetek, kacagok! Ó, fakadjatok nevetésre, kacagok! Szereted Hlebnyikovot?

'Palcsik oroszul ujjacskát jelent. (A ford.)