Irodalmi Szemle, 1991
1991/1 - Mózes Endre: Az abszurd magánmitológiája (tanulmány)
Mózes Endre beszélve“ - folytatja az író. Az elbeszélés nézőpontja visszamenőleg megváltozik. Az első rész a megszokott írói nézőpontba transzponálja Trivulzio történetmondását, hogy a második résztől már nyíltan ő legyen az elbeszélő. Cholnoky ezzel mintegy jelzi, hogy Trivulzio nagymértékben és végzetszerűen beavatkozik Taddeusz életébe. A második részben Trivulzio elmeséli, hogy abban az időben Tuttaforze cirkuszigazgatónak új attrakcióra volt szüksége, s ő, a titkára, rátalál a lengyelre, észreveszi, mennyire negroid jellegű az arca, s a tyúkvacsora ígéretével csapdába csalja Taddeuszt. Elviszi a cirkuszba, ahol fénymázzal négerré maszkírozzák, s mint vadembert léptetik fel. Egy élő tyúkot adnak neki, hogy egye meg. „Úgy látszik, ekkor világosodott meg szegény kis agyában a tyúkvacsora ígérete, mert irtózatosat, a Veszett ember legjobb napjaira emlékeztetőt hördült, és nyakon ragadva a tyúkot, megcsóválta a feje fölött ádázul (...) Már most meg kell mondanom, hogy Skabieszky lovag aznap éhesebb volt, mint rendesen szokott lenni, és éppen olyan szomjas, mint rendesen szokott lenni. Éhesebb, mert céltudatosan nem adtunk neki aznap semmit sem enni, szom- jasabb, mert a dicsőség szomjúsága elválaszthatatlan minden igazi lengyel férfiútól. És azért, amint ott érezte kezében a tyúk meleg, vértől duzzadó nyakát, látta a rángatózó, finom mellét, felébredt az étvágy, amint pedig hallotta a tapsot, felébredt benne a dicsőség szomjazása is. Odafordult a beregovicaiak felé, és harmadik üvöltést hallatva, leharapta a tyúk nyakát - megette az egész, öreg, kimustrált szárnyast nyersen.“ Egy hétig tartották így a cirkuszban, s amikor a közönség megunta, elbocsátották. „Taddeusz megint felmosakodott olyan piszkosra, mint szokott rendesen lenni, azután jött és keresett egyenesen enge- met. Ez most megöl - gondoltam magamban. Tudniillik a rossz lelkiismerettől elhagyott a logikám, és elfelejtettem, hogy Tádénak huszonegy forint van a zsebében. (...) Csak egy kicsit volt rekedt a hangja, amikor így szólt hozzám: Gyere velem vacsorázni! El is mentünk egy igen jóravaló kis vendéglőbe.“ A harmadik részben az író és Trivulzio az elbeszélést vitatják meg. Szinte látjuk - mint azt a többi novellában is megfigyelhettük -, hogyan épül tovább a történet Trivulzio fejében, s hogy ad csattanós véget a történetnek, hogy tudniillik a lovag főtt tyúkot rendelt vacsorára. Az író ingerült közbeszólására azonban tovább bonyolítja elbeszélését. Ez a rész az elidegenítést szolgálja a bizarr-gro- teszk történettől, ilymódon is fokozva annak groteszkségét. A történet néző- pont-váltakoztatással (az író, Trivulzio és Tádé között) jut el a végéig: Taddeusz szörnyű halált hal, az óriáshölgy vízbe akarja ölni magát, de nem süllyed el, a lovagot pedig papirosba csomagolva egy tóparti repedésbe csúsztatják. Az elidegenítés olyan mértékű, hogy az olvasó nem a szerencsétlenségekre figyel elsősorban, hanem a groteszkben lévő komikumra. Trivulzio a szörnyűségek akkora sorozatát vonultatja fel, hogy végül közömbösíti ezek hatását és a tragikum az ellenkezőjébe fordul át. A halál ténye mégsem bagatellizálható, a komikus mögött ott van a tragikum is, s többek között ez teszi groteszkké a novellát. Érdekes a szereplők egymáshoz való viszonya is. Elsősorban a történetet nem egy, hanem három nézőpontból látjuk, a történetnek három narrátora van, s ezek sajátos alá- és fölérendeltségi viszonyban vannak. Taddeusz sorsát Trivulzio irányítja, alkotja meg. Voltaképpen nem is a lovagról van szó ebben a novellában, hanem egy folyamatról, az elbeszélés tudatbeli kialakulásáról, hiszen a novellá-
