Irodalmi Szemle, 1991
1991/8 - Urbán Sándor: Fölparcellázott égbolt (regényrészlet)
Urbán Sándor hogy tán harmad- vagy negyednapon végül elfogadtam és kezembe vettem a ki tudja hányszor készségesen fölkínált csuprot. Domko és Mrkva barátom ezúttal hirtelen abbahagyták a nevetést, tán még a lélegzetük is visszafojtották, amikor az italt eltökélten, de bizonytalanul, mintha csukamájolaj lenne ricinussal keverve, a számhoz emeltem, majd kortyintottam belőle. Meglepetésemre rendes vízize volt. Nem is olyan rossz.- Bravó, ez az! - kiáltották azok kitörő örömmel. Egy pedagógus örülhet így, amikor tanítványai ragyogó teljesítményében fáradozásának eredményét látja. Vagy a megrögzött iszákos, amikor sikerült új hívet szereznie a szesznek az antialkoholisták sorából. Én meg úgy éreztem magam, miután kiittam egy teljes decire valót a vízből, mint akit Neptun szakálla és szigonya alatt rondán megfü- rösztöttek az óceánjáró gőzösön, de utána kezébe nyomtak egy díszoklevelet arról, hogy becsülettel átlépett az Egyenlítőn. Ettől fogva rendesen és rendszeresen mosakodtam, fogat mostam, és nem szomjaztam többé. Vízforrásunkkal megbékéltem, ha tetszett, ha nem, más járható út nem volt. Ezt járta mindenki, aki megfordult e börtönben; századunk legközepe táján márpedig sok-sok ezer ember fordult itt meg: egyetemi tanár, miniszter, paraszt, püspök, orvos, munkás, ügyvéd és katonatiszt. Nekem sem lehetett más választásom. Egy lehetőségünk volt: amennyire csak lehetett, igyekeztünk tisztán tartani az illemhelyet. Mindazonáltal csak vécévíz volt az, amit ittunk. Nem hiszem, hogy túl nagy dicsőségére az európai kultúrának, egy civilizált országnak és önmagunknak. De talán nem sokat számít. Ami történt, mindenesetre az Igazságnak a házában, pontosabban: Palotájában történt. Ez nagy mentség. És magyarázat.
