Irodalmi Szemle, 1991
1991/1 - Mózes Endre: Az abszurd magánmitológiája (tanulmány)
Mózes Endre Ekkor már teljesen tűzbe jön, s mivel az író újabb italt rendel - ez a felhívás részéről az elbeszélés folytatására -, a világ legnagyobb robbanásáról mesél, amelynek egyik előidézője volt. Messziről kezdi a történetet, meg is akad néha, szinte látjuk, hogyan keresi a szavakat, hogyan próbálja el-elszabaduló fantáziáját a tárgyra terelni. A történet szintjén ez azért indokolt, hogy Trivulzio kapjon még italt, Cholnoky pedig ezzel jelzi, hogy a történet főhőse fantáziájának szüleménye. A történet szinte a szemünk előtt születik, egyfajta „work in progress“. A többi történetben is érzékelhetjük ezt a folyamatot. Trivulzio, ha megakad, kortyint egyet, vagy megtörli a bajszát, ha túlmegy a hihetőségnek a legszélső határán, olyan szófordulatokkal él, mint: „Nem szeretek nagyokat mondani, de...“, vagy „Tudja, hogy sohasem szoktam hazudni...“ A hős fejében éppen születő-alakuló történet és az ennek hihetőségét biztosítani igyekvő mozzanat nemcsak érdekes feszültséget ad a műnek, hanem a hős jellemzését is kitűnően szolgálja. Ezekhez a sajátos szófordulatokhoz némelykor egy cinkos kacsintás is járul, mintegy jelezve azt, hogy mindketten tudják: nem igaz, amit Trivulzio éppen állít, ennek ellenére mindketten élvezik fantáziájának csapongása- it. A Bambuan katasztrófája lépcsőzetesen építkező novella, követi Trivulzio fantáziájának elszabadulását. Vezérmotívuma a robbanás, amelynek nagysága a fantázia elszabadulásával egyenes arányban növekszik. Ugyanez jellemzi a robbanás következményit is. Az első, a reálishoz legközelebb eső részben még csak egy embert öl meg a robbanás, a másodikban már egy mozdony repül a levegőbe, míg a harmadikban egy sziget válik a robbanás áldozatává. Még egy dolog jelzi a robbanás nagyságát: a mozdony felrobbanásakor Trivulzio tizennyolc másodporcig lebeg a levegőben, a sziget felrobbantásakor egyik társa még akkor sem esett vissza, mikor Trivulzio, órákkal a katasztrófa után, magához tér. A kísértethistóriák világába vezet bennünket A MacCadwore-hitbizomány története című novella. Trivulzio úgy kezdi a történetet, hogy elmeséli: levágatta a bajszát, mégpedig a babonákkal, rejtélyes betegségekkel, mániákusokkal teli Skóciában, ahol, miután egy fillér nélkül maradt, beszegődött MacCadwore lord szolgálatába mint komornyik. Skóciában pedig „csak az urak viselnek szőrt a szemük meg az ádámcsutkájuk között.“ Trivulzio gazdája azonban borotválkozik (ezért fogadja fel hősünket), amiért a többi skót hazaárulónak tartja és megátkozza. „Es a skót átok fog (...) Csaknem minden családnak megvan a külön babonája, és mindegyik hisz ebben a babonában, és aki igazán hisz ebben' a babonában, annak az átka is foganós.“ Az utolsó MacCadwore-nek meghal az apja, a fia, Trivulzio gazdája pedig megparancsolja Trivulziónak, hogy borotválja meg a halottat, hogy ne legyen skót, hanem angol. A kalandor borotválás közben belevág az öreg állába, aki erre fölébred babonás családi betegségükből, a tetszhalálból. Trivulzio ettől annyira megijed, hogy elvágja az öreg torkát, annak vére pedig ráfreccsen a fiára. Az utolsó MacCadwore ebbe beleőrül. Ebben a történetben is megvan a realitásból a fantasztikumba való átmenet. A történet reális kiindulópontja, hogy Trivulzio levágatta a bajuszát. A fantasztikus, sőt az abszurdum síkján azonban már a kísértetiesség dominál. Trivulzio tényként fogadja el a kísértetek létezését, az átok beteljesedését, s természetesnek tartja, hogy mindenki kísértetlátó. Ugyanakkor komikus színben tünteti fel
