Irodalmi Szemle, 1991
1991/1 - Mózes Endre: Az abszurd magánmitológiája (tanulmány)
Az abszurd magánmitológiája zio kalandor, anekdotikus hős, aki különös, nem hétköznapi eseményeket él át. Látszólag irodalmi rokonság fűzi Háry Jánoshoz, az olasz reneszánsz szélhámosaihoz, Jókai kalandoraihoz, mégsem teljesen azonos velük - nemcsak azért, mert éppen a Monarchiában lehetséges vérkeveredések egyik kiteljesedése, hanem azért sem, mivel az író a történeteiben a valóság és képzelet összeszövődé- sét maga sem választja szét, csak utal rá, illetve néha szándékosan is bonyolítja. Kalandorsága ugyanakkor túlmutat önmagán. A kalandor nem pusztán csak negatív hős (mint pl. Jókainál). Az írói szabadságnak egy kötelmektől mentes formáját is biztosítja az ilyen hős: a kalandnak és kalandornak a szabadságát, amely a nagyvilágot változatainak gazdagságával kínálja fel. A kalandorhős tehát kétféleképpen is szabad: úgy van benne a világban, hogy tulajdonképpen kívüle áll, másrészt a realitás és a fantasztikum között ingázik, vagyis térbeli és időbeli korlátai beláthatatlan távolságig, szinte a végtelenig tágultak. Ebből adódik a Trivulzio-történetek ironikus, groteszk mivolta is. Tri- vulzio ugyanis tudatában van ennek a szabadságnak. A világot „valóságos mivoltában“ látja, már csak azért is, mert fél szeme hiányzik, ugyanis egy verekedés alkalmával kiütötték azt. Ez a világlátás, amely a hős fogyatékosságából, betegségéből következik, Cholnoky magánmitológiáján alapul, amely a betegséget szoros kapcsolatba hozza az igazi látással. A rossz szemű ember ugyanis mélyebben néz önmagába, fölfedezi saját belső valóságát, s ott keresi és találja meg a megoldást az élet jelenségeire, nem a külső világ látszatvalóságában, gyönge alapokon nyugvó, ingatag „kártyavárában“. Trivulzio tehát a biztos tudás birtokának magasságából látja a világot, ezért ki is tudja nevetni azt. Trivulzio alakján keresztül azonban nemcsak Cholnoky iróniája, hanem öniróniája is kifejeződik. Trivulzio ironikusan láttatja a világot, Cholnoky pedig Trivulziót. Mivel Trivulzio alteregója Cholnokynak, az ő ironikus bemutatása végső soron írójára vonatkozik. A Trivulzio-történetek mozgatórugója a teremtő fantázia, amely a hőst képtelen kalandokba, abszurd helyzetekbe sodorja. Trivulzio bejárta a fél világot, kistisztviselőből fűtő, majd vállalkozó lett Ceylon szigetén, szigettulajdonos, hajótörött, későb egyeduralkodó Camorthela szigetén. Egy „palota-, azazhogy kunyhóforradalom“ után egy „kormányozható léghajós famulusává“ szegődött el; a kormányozható léghajó egy felszállás alkalmával lezuhant, Trivulzio úszva menekült meg. Alkotójának fantáziája végigkergette őt földön és tengeren, de megjáratta vele a mélységek és magasságok végleteit is. Trivulzio mindezt kiskocsmákban meséli el az írónak, ha kap egy-két pohár italt, mert „a jelenébe ez a múlt úgy hatott át, hogy szeretett kissé inni. Különösen a grogot szerette, ezt a par excellence kalandorok italát.“ (Trivulzio szeme) Az elfogyasztott italmennyiséggel együtt növekszik a mesélőkedve, s egyre képtelenebb és hihetetlenebb dolgokat mesél. Bambuan sziget katasztrófája pl. az orosz bombákról jut eszébe. Megvetéssel beszél ezekről a merénylők által használt robbanószerkezetekről, nem tartja többre őket annál a kókuszdiónál, amelyet a hawai császár fejéhez vágtak. Amikor látja, hogy hallgatója, az író, elhiszi, amit mond, s már az ital is kezd hatni, egy fokkal képtelenebb történeteket mesél arról, hogy amikor a Pacific-vasút mozdonyán teljesített szolgálatot, felrobbant a kazán, és ő tizennyolc másodpercig a levegőben lebegett, majd a Sós-tóba esve megmenekült.
