Irodalmi Szemle, 1991

1991/1 - Mózes Endre: Az abszurd magánmitológiája (tanulmány)

Az abszurd magánmitológiája

vitásra való törekvés jellemző jegye a szecessziónak, olyannyira, hogy gyakran nem épül be szervesen a mű struktúrájába, önállósul, színpadi díszletté válik. Cholnoky azonban nem, vagy csak nagyon ritkán él öncélúan a szecesszió eme stílusjegyével. Az említett novellában pl. a napfölkeltét, az ünnepre készülődő város ébredését leíró részt teszi megfoghatóvá, érzékletessé, pompássá: „... kelet felől gyáva kis színecskék lopózkodtak bele az ég hamujába, bátortalan, kora ébredéstől még remegő ujjal tüzet rakosgattak a száraz felhők avarja közé.

S amint hol lilás, hol citromsárga, hol meg betegzöld fénnyel kapaszkodott az égre egy-egy kis lángnyelv: a város épületei is félálomban, halk szóval elkezdték ébresztgetni egymást (...) hol itt, hol ott csillant meg egy-egy tető, az első pillantása mindnek buján lila színű volt, csak aztán, amikor álmukból elkezdtek hidegre józanodni, akkor villant fel rajtuk az okos zöld, a révedező halványkék vagy a zöldessárga sóvárgó színe (...) a föld és ég összekötő vonalát egyszerre narancssárga fény öntötte el.“

Ennek a novellának másik érdekessége az álomnak, a művészi álomnak, az „éber álmodásnak“ a művészi leírása, s ennek logikus, a rend mozzanatát is tartalmazó végigvezetése. Cholnoky más misztikus elbeszélésében is megfigyelhetjük az álomnak, a kísértetiességnek a valósággá válását mint novellaformáló erőt. A valósággá válás, az identifikáció folyamata az a szervező erő, amely lehetővé teszi a műalkotás létrejöttét, s mintegy „megfejti“ azokat a titkokat, amelyek az emberi sorsokat meghatározzák.

A Polixénia kisasszony pőre című novellában az elbeszélő misztikus kapcsolatot vél fölfedezni egy ügyvéd és ellenfele, Polixénia kisasszony halála között. A gyújtogatással és más bűncselekménnyel is vádolt villogó szemű vénkisasz- szony a tomboló veszekedés és átkozódás közben - következtében becsapódó villám tüzétől lángot fog, majd ezer apró kis ragyogó szikrává válva, örvénylő lángoszlopként az ég felé emelkedik. Az elbeszélő (az ügyvédbojtár) félig már eszméletét veszítve (az éber ájulás állapota) látja, hogy a kis szikrák apró bogarakká változnak. Ezeket a bogarakat azonosítja a szőlőtetvekkel, amelyek elpusztítják a környékbeli szőlőket, s az ügyvédet is, aki belehal a gyermekeiként szeretett növények elvesztése fölötti fájdalomba. A történet kísértetiességét a Polixénia kisasszony indulatainak sűrűsödése és a vihar erősödése közti párhuzam adja, aminek kicsúcsosodása az őrjöngve hívott mennykőcsapás, amelynek áldozata végül a vénkisasszony lesz. Az elbeszélő nem mondja ki, csak sejteti az összefüggéseket. A történet ettől sejtelmesen misztikussá válik. A másik szereplő ebben a novellában a hitetlenkedő szerepét játssza el, gyönge ellenkezése azonban a misztikus magyarázat hitelességét erősíti.

A fantasztikus valósággá válásának másik példája az Amenhotep című novella. Főhőse, Mennonidesz Gergely, Balaton-vidéki földesúr, aki saját sejtése szerint egyiptomi származású, sőt az Amenhotep óegyiptomi nemzetség leszármazottja. Ezt látszik bizonyítani a háromezer éves amulett, egy szkarabeuszbogár, amelyet az apjától örökölt. Ez az amulett szerencsét is hoz neki mindig, egészen addig, amíg egy dulakodás közben a földre esik, és szét nem tiporják. Nem sokkal az eset után egy véletlen golyó járja át Mennonidesz tüdejét. A bivalyerős ember nehezen gyógyul, orvosa száraz levegőt ajánlva Egyiptomba küldi, ahol az Amenhotep-nemzetség istenének, Szebeknek utolsó templománál fölszakad