Irodalmi Szemle, 1991
1991/1 - Mózes Endre: Az abszurd magánmitológiája (tanulmány)
Mózes Endre a sebe, meghal, a templom pedig leomlik. Ebben a novellában a régmúlt és a jelen kapcsolódik össze, az ősök szellemei, istenei beleavatkoznak a késői utód életébe, meghatározzák sorsa alakulását. A csodás kapcsolatot jelképező ősi amulett elpusztulása után az események logikusan felépített láncolata vezet a befejezésig, bár ez a logika nem a hétköznapok logikája, hiszen az egy tárgy elpusztulása és egy ember halála között nem feltételez semmiféle összefüggést. A fantasztikus magyarázat hitelességének érdekében Cholnoky még a klasszikus novellaformát (amelyhez pedig általában ragaszkodott) is kibővíti, egy bevezetőt, előhangot ír a történethez, amely az óegyiptomi időket idézi, a fáraó seregének pusztulását a Vörös-tengerben. Csak egy egyiptomi marad életben: „Néfer, az Amenhotepeknek ama törzséből való, amelynek a farkasfogú Szebek az istensége...“ Mennonidesz Gergely amulettjén is szerepel a nífer (lant) szó, ez valószínűsíti az ős-leszármazott kapcsolatot az Amenhotepek és a novella hőse közt. így a novella időbeli horizontja is tágul, utat nyitva a múlt kísérteties (mert ismeretlen, kiszámíthatatlan) erőinek. Cholnoky mesteri módon helyet biztosít a hétköznapi logikának, lehetőség nyílik egy racionális magyarázat kifejtésére is. Semmi nem bizonyítja, hogy a főhős az őegyiptomiak leszármazottja, a lövést a megvert ember (aki leszakítja az amulettet) bosszújaként is felfoghatjuk, az egyiptomi utazás is orvosi rendeletre történik. Ez a racionális magyarázat azonban csak nagyon gyönge érvekre támaszkodhat, az író ezzel azt a hatást éri el, hogy a kísérteties, misztikus megoldást alátámasztó érvek fölerősödnek, felértékelődnek a csodás elemek, s ezt a megoldást fogadjuk el. Az Olivér lovag vérbeli, hátborzongató kísértettörténet. Az Árpád-kor idején játszódó elbeszélés hősét, a Rátold nemzetségből származó Olivér lovagot túléli mániává fajult, eszelős dühe, amely reménytelen családi birtokviszálykodások miatt a veszprémi püspök ellen támadt benne. Miután egyik dühkitörésekor a féktelen indulat megöli, a temetést követő éjszakán bosszúra nevelt, elvadult hun kutyáit a saját holttestéről leszaggatott húscafatokkal ingerelve a püspöki vár felé tart, ahol reggel majd holtan találják szobájában a gyűlölt ellenfelet, a püspököt. A történet érdekessége a részletekbe menő pontos kidolgozás. Cholnoky részletesen elemzi a birtokviszályok eredetét, lefolyását, fontosnak tartja megjegyezni, hogy Olivér lovag dühe csak a kemény és ravasz Bulcsu püspök ellen irányul, s hogy maga a bosszú fontosabbá válik számára, mint a birtokszerzés. Aprólékosan leírja, hogyan ingerli a kutyákat, hogyan tép ki cafatokat a saját húsából, s megindokolja azt is, miért van erre szükség: a kutya ugyan meglátja a kísértetet, de fél a halottól. Mindez még hihetőbbé és hátborzongatóbbá teszi az amúgy is kísérteties történetet. A kísértetekről szóló esszéjében azonban tudjuk, hogy Cholnoky érdektelennek találta a megjelenített kísérteteket. Shakespeare-t viszont azért tartotta a legmodernebb kísértetírónak, mert - habár az ő kísértetei megjelennek - érzékeltetni tudja, hogy ezek a felizgatott agyvelő szüleményei. Ebből adódik az elbeszélés másfajta értelmezésének lehetősége. Az eseményeket ugyanis a bortól mámoros állapotban lévő Lőkös molnár szemével látjuk, aki sokat foglalkozik a nagyhatalmú halálával, a birtokviszályban is az ő pártján áll. Nem tudja elfogadni, hogy Olivér lovag következmények nélkül távozott az élők sorából.
