Irodalmi Szemle, 1991
1991/7 - Győry Attila: Az elfuserált buli; Vércsapolás (elbeszélések)
Győry Attila az érrendszerünk, csakhamar ott brummogott bennünk. A méla, tátyogi zene, a ritmus alattomosan fogott be minket, amire csak elájulni lehetett. Nyolc óra tájban betámolyogtak a Frankiék is, enyhén be voltak lőve, ráadásul egy ismeretlen palimadár meg sorba töltögette az előforduló poharakba az itókát- ki kellett mindet inni. Lassan lépni kellett, kitámolyogtunk az utcára. Kezdődött a java! Az elmebetegjei a nyunnyó Trabantjukkal akartak menni. Voltunk vagy hatan, kész röhej volt, ahogy bespékeltük magunkat a szappantartóba, de végül is elindultunk. Minden rendben ment, csak a Frankot kellett lebeszélni, hogy megmutassa, hogyan kell egy helyben megpördülni... Nagy nehezen megtaláltuk a házat, a parkolási manőverben majdnem kivittük a kapuját. A Trabant enyhén remegett, mikorra otthagytuk, talán csak a büszkesége nem engedte, hogy elbőgje magát előttünk. Kint hagytuk a kapu előtt a vén stricit. A lepusztult házban éppen fűteni készültek, a kémény be volt dugulva, így aztán majdnem megdöglöttünk a füstben, mire úgy-ahogy fűteni kezdett az öreg kályha. Már ment a hepaj, így is lehettek vagy húszán, a hátunk mögül is támadtak, egész jól indult a móka. A csajokat rögtön lestíröltük, de le kellett mindjárt épülnünk, mert már fűzték őket. Tisztára kamakóréból, azt a mesét adtuk be, hogy a Zsani burgenlandi, hogy munkanélküli, meg hogy izé. Egy ipse rögtön rá is szállt, nagy bunkó kezeivel ölelgette, a Zsani meg elragadtatásában, hogy miféle állattal van dolga, sikítva röhögött, s csapkodta a térdét.- Te tényleg burgenlandi vagy? - kérdezte a fickó részegen.- Hát persze - mondta bólogatva.- Az ott van Komárom környékén - jegyezte meg szakértelemmel a figura úgy, mintha azt akarná mondani: „Már jártam arra...“ A Zsani nagyot nézett, kidülledtek a szemei, de visszafogta magát.- Nem, nem, az Ausztriában van - motyogta minden erejét összefogva, nekem meg innom kellett rá. A figura töltött, aztán folytatta:-Tényleg?... Akkor te tudsz németül is, ugye?- Hát persze.- Akkor jól van... gyere igyál - nyújtotta a teli poharat Zsaninak, olyan szeretettel, olyan naivitással, hogy ha véletlenül anyagyilkos lett volna, még azt sem hittük volna el. Esetleg a tolvajt... így ment a tántori beszéd, ittunk, balhéztunk, csörögtünk, megpróbáltunk két csajt is befűzni, de nem volt kapás. Az egyik bö- höm nagy szerelmes volt, a másik meg csak a rocker hapsikat komálta állítólag... Én meg, akárhogy is, de sehogy sem néztem ki rockernek. Hajnalra elfogyott minden gonoszság, ki kellett vonulni az állomás buzi kocsmájához, hogy valamit még berántsunk a nap kezdetére. A csapos még nem látszott a térképen, de az öreg bufetyákok már ott lófráltak az ajtó előtt. Az egyik szédültjétől megkérdeztem, hány óra van, mire csak ennyit válaszolt: „Még tíz perc...“ Végem lett egyből. Pontban hat órakor ki is nyitott, az iszákos banda meg behömpölygött. Eszméletlen, hogy vasárnap reggel hatkor mennyi figura létezett, akinek égett a torka. Gyors egymásutánban lehúztam két pofa sört, aztán támadtam az utat Szerdahely irányába. A kacskaringós úton, amely Tanynál kötött ki, egy szótlan, vidéki, állatorvosszerű bácsika röpített el. Csak a célt mondta be, hogy merre megy, és tépett velem. Az autórádióból Zoltán Erika
