Irodalmi Szemle, 1991
1991/7 - Győry Attila: Az elfuserált buli; Vércsapolás (elbeszélések)
Vércsapolás szirupja nyávogott, ami az este után teljesen abnormálisnak tűnt. Tanytól szerencsére egy régi haver szedett fel, haza is vitt... Az anyám, aki már teljesen hozzászokott a ritmushoz, csak megjegyezte:- Na mi van, te csavargó, éhes vagy?- Mindig az országúthoz tartsd magad! - oktattam tréfásan az anyámat, aki csak mosolygott... Elfogadott úgy, ahogy vagyok... A hátralevő napot végigaludtam. Kialudtam a pénteket, a szombatot, az egész szédült hétvégét, ráadásul készültem az újabb balhéra, a nagy kalandra. Közeledett a hétfő, én meg vércsapolásra akartam menni. Nem felejtettem el, teljesen benne voltam a balhé hangulatában. Hétfőn a pozsonyi klinikán majdnem elájultam, ahogy megláttam a sok fehér köpenyes doktor bácsit, nővérkét, akik titokzatos valamiket, kartotékokat cipeltek föl-le, keresztül-kasul. Egész jól megszoktam a kórház szagát, mire sorra kerültem. Levették a véremet, kivizsgálták, leitattak teával, kiflit is adtak hozzá, teljesen meg voltam lepődve, ugyanakkor valami furcsa hangulatban, félig elbambulva támolyogtam ide-oda, ahová éppen a dokik küldözgettek. Minden jó lett, csak a pössentésem- mel lett a pipa, merthogy sehogy sem akaródzott. Ott álltam a rendelő sarkában, a páciensek sorban adták le a húgyukat, ráadásul két csaj is volt közöttük, persze képzeleteim lettek azon frissiben. Elképzeltem az ábrát, ahogy a finom nőci-bőci a klotyón felhúzza a szoknyáját, letolja a bugyit, a harisnyát, egy pillanatra meg- villanik a csini kis puncija, alányúl magának az üveggel, elengedi magát és pös- sent egy vakért az egészségére. Én meg csak álltam, mint a fakabát, s közben a két nővér dumáját hallgattam. A csajok nem is sejtették, hogy magyar vagyok, merthogy nyomták tökig a témát, persze magyarul. Mind a kettőnek vadonatúj karosszériája volt, kemény mellekkel ellátva, príma lábakkal, finom, hosszú ujjakkal, bombázó hajzuhataggal... Felállt még az agyam is, ha rájuk néztem.- ... és akkor felkeltett hajnali négykor, hogy még akar. Na, mit szólsz?... Te, én nem tudom, hogy mi van vele, de ez megy már egy hete. Egész este csináljuk, a végére olyan vagyok már, mint a kutya, aztán reggel újra akarja... Én ezt nem bírom tovább... Még a kémcső is remeg a kezemben... - panaszkodta a feketehajú, miközben egy palimadár húgyát elemezte.- Biztos azért nem bírsz vele, mert nincs más dolga. Tudod, a munkanélkülieknek kell, hogy legyen valami sikerélményük, mert különben apátiába esnének. Azt pedig biztos nem akarod? - nevetett a másik, aztán szlovákul szólt hozzám.- Kérem, próbálja meg még egyszer. Betűztem a klotyóba. Vagy fél óráig bámultam az öreg, ráncos rablót, rázogat- tam, míg végül is úgy találta, pössenthetnékje van... Oké lett minden, húzhattam a fináléra. Beöltöztem a bulira, és újra elkapott valami izgalmas idegállapot, ahogy tök fehérben mászkáltam valami megmagyarázhatatlan dögös hangulatban, mert még a szívem dobogását is érzékeltem. A doki csaj rögtön kiszúrt.- Maga még csak most ad le vért először? - kérdezte gyengéden átkarolva.- Hát igen - mondtam neki vadonatúj mosolyommal, miközben lefeküdtem az ágyra. A bal karomat kérték, s míg a doki csaj tovább énekelt, elnéztem, ahogy a nővér valami suttyó sárga valamit ken szét a karomon.
