Irodalmi Szemle, 1991
1991/7 - Győry Attila: Az elfuserált buli; Vércsapolás (elbeszélések)
Győry Attila A pavilon előtt egy részeges banda balhézott, váltig adták magukat, hogy húzzunk velük a hetesre, ott is van valami jó buli. A pavilonban már javában diliztek a színházi roadok, hiszen ott dekkoltak. A három grácia persze már leelőzött minket. Már rég be voltak mérve, nagyban iszogatták a csúcsot, csak néhány üveg alpa hiányzott a jólétből. A Hümér hol a tenyerét, hol pedig a szakállát vakargatta örömében, hogy beállítottunk.- Buli! Buli! - ordibált részegen a fülembe, közben a Pici meg a hátamat csapkodta és hörsögött hozzá. A klotyóból egy ismeretlen palimadár került elő, két zacskó mogyoróval, amitől nemsokára teljesen lepusztult az egész állás. Mint a majmok, úgy tömtük magunkba a mogyorót, az asztalon nagy halmokba dobáltuk a száraz mogyoróhéjat. Jó volt nézni a halmokat, mert szinte mindenki valami alakzatot látott bennük. Éjfélre járt, mikor a gráciák pattanni készültek nagy suttyomban. Már jól lent jártam a hídban, és egyre szédültebben dumáltam.- Ne menjetek! Ne menjetek! - skandáltam, ütve az asztal lapját, hogy a mogyoróhéj ütemesen pattogott rajta. - Tudjátok ti, hogy mennyire szeretlek benneteket? - kérdeztem a Maristól, aki mindig is a gyengém volt.- Na mennyire, Sünike? - kérdezte a Nautilusz Ani kedvesen, és csuklott egyet. Neki sem kellett több, megvolt már a kidőlése...- Ennyire - mutattam a mogyoróhéjban matatva, s a markomba kapva egy csomót, a számba kezdtem tömni őket. Tisztára csak a balhé kedvéért, igaz, vagy fél órát rágódtam a mogyoróhéjon, mire a torkomon lecsúszott. A Maris majdnem rókázni kezdett, annyira megviselte a mini happeningem. Ahogy fogyott a gonosz ital, úgy emelkedett a hőmérséklet is. A magnóból a fekete Hendrix sírta dögös bluesait, a dalok a szilvapálinka ködén is áthatoltak, bekerítettek és spontán a falra kentek bennünket. Már igazán nem tudtam, hogy hogy van... Reggel tíz órára csak a Hümér, a Tikó meg Igor maradt életben, de azok is gyújtottak és menőben voltak Szerdahely felé. Egy jó stoppot kívánva nekik, én is leléptem a Zsanihoz. Kajás voltam, és már majdnem kiszakadt a bélésem is. A Zsaninál bevarrtam valami kenyeret meg miegymást, közben pedig az Adrient hallgattuk csendes egyetértésben. Kellemes idill volt, ahogy két pofával, két kézzel tömiztem, a lehalkított rádióból egy elfelejtett Animals-nóta szólt, annyira finoman, hogy a zuhanyozó lány hangját is hallani lehetett. Szép, nyers hangja volt, s ahogy elnéztem, mikor kilépett az előszobába, biztosra vettem, hogy nemrég egy oltári jót szeretkezhettek... Az Adrien is tünikézett, kapkodva vette magára a gönceit, sietett a budapesti gyorsra. Kimentem az erkélyre, tanulmányoztam a járókelőket, hallgattam, hogyan nő a fű, s elképzeltem, ahogy a Zsani még búcsúzóul benyal a csajnak. Az Adrien egy bombázó nő. Finom kis melleivel, csini mozgásával igazán egy elragadó babuci-mamuci.- Na most aztán mit kezdünk? - kérdeztem mindjárt, hogy lelépett Adrien, megrémülve a pillanatnyi üresjárattól. Szedelőzködtünk, gondoltuk, kinézünk Gútára, mert hogy a Csameknak van a születésnapja. Gútán is akadt egypár tarhás haver, akik kifejezetten örültek, ha bemérhettek minket... Félórás ácsorgás után egy öreg paraszt szedett fel minket, a haja fel volt nyírva piszkosul, úgy ahogy a régi képeken látható, de illett neki. Lassan, ízes magyar-
