Irodalmi Szemle, 1991
1991/7 - Hizsnyai Zoltán: Vízilovak és más tetemállatok (esszé)
HIZSNYAI ZOLTÁN Vízilovak és más tetemállatok Volt egy merész kirohanás szándékával felpuffasztott takaros vízilótetemem, de kiderült róla, hogy még csecsemőtetem korában csontig lerágták, a csontvázat belakkozták, felfűzték a honi irodalmi közgondolkodás vezérfonalára, és elhelyezték a Csehszlovákiai Magyar Irodalomtörténeti Múzeum egy félreeső csarnokának legtávolabbi szegletébe. Kár volt tehát a teremtői szuszért, kár volt az erőfeszítésért, melyet a tetszhalott tetemnek vélt csontozat életrelehelésére tettem. Legalábbis ez derült ki a Csehszlovákiai Magyar írók Társaságának legutóbbi összejövetelén, ahol pamflettá szenvedélyesült írásomat - még a Szemle-beli megjelenés előtt - felolvastam. Ahhoz képest, hogy a vészjósló pénteki nap reggelén hitvesem golyóálló mellényemet is rám erőltette, s magam is az extrém érzelmi kitörések lincshangulatba torkolló levezetésére számítottam, eléggé megdöbbentő volt az az álmatag tapsikolás, melyet sikerült kicsiholnom. Pedig, állítom, mondandóm az ott jelenlévők nagy többségének egész munkásságát, irodalmi-társadalmi eszményeit megkérdőjelezte. Gondolták - gondolom -, a karaván halad, hiába ugatok. Nos, a karaván valóban halad, de már a sivatagból kifelé. Úgy kb. az Atlasz hegység lábánál tarthat jelenleg. Jön a félsivatagos vidék, jönnek a szakadékok stb. Hát haladjon csak az a karaván, de azért aki teheti és képes rá, jobb, ha leereszkedik a lagymatag púpok oltalmából, s gyalog folytatja az utat. Legutóbbi mondandóm tehát bágyadt értetlenséget váltott ki. Nem tagadom, ez kissé megtépázta az önbizalmamat. Talán nem fogalmazok eléggé érthetően, kiforratlan a stílusom, unalmas a gondolkodásom?-tépelődtem. Nem tartott sokáig. íme az űjabb nekifutás. A szlovákiai magyar irodalom léte-nemléte a hetvenes évek végén vita tárgyát képezte már. Akkor Balla Kálmán vitaindító írásának mondanivalója vált a vita során fokozatosan az értetlenség martalékává. Most már vita sincs. Állítólag konszenzus van. De ha időközben - mert az akkori, javarészt ködösítő válaszcikkekből nem ez derül ki! - kitört a konszenzus, akkor még mindig nem értek néhány dolgot. S mivel az értetlenségemből profitálok, hadd kérdezzem meg már még egyszer, immár nyomatékosabban: ha a szlovákiai magyar irodalom létét olyan nagy egyetértésben tagadjuk (természetesen nem zárva ki a fogalom létjogát mint adminisztratív rendezőelvet), akkor miért zárkózunk be mégis ebbe az
