Irodalmi Szemle, 1991
1991/6 - Szörényi László: Madách lírája (kisesszé)
Szörényi László zítetlenségét: a külvilágtól függő állandó hullámzását, ez teszi legalább érdekessé a Dal forrást. Gondolatainak súlya állandóan nagyobb méretű kompozíciók létrehozására sarkallja, azonban az elhamarkodott kidolgozás állandóan epizódszerű mozaikokra tördeli verseit; innen a sok részletszépség, pl. a puskini hangulatú Télen leírásaiban, melyeket végül mégsem képes lírai egésszé formálni. Ha mégis tömörít, rövidebb versben sokkal jobbat nyújt: ilyen Az élő halott. Sok magyar kortársával rokonítja az a gyöngesége, hogy zárlataival elrontja a jól induló verset: ilyen a zene metafizikáját megérző Válaszul, a Victor Hugóra emlékeztető módon orientalizáló Az utolsó ítélet, ahol anekdotába fullasztja kozmikusán indított kompozícióját, vagy a gnomikus csattanóval lezárt Zsibvásáron. Ez az utóbbi gyöngesége erő forrása is lehet: a gnóma, szentencia iránti erős vonzódása Az ember tragédiája népszerűségének egyik fő oka, és viszonylag sok jó epigrammájának magyarázata. E műfajon belül is főleg a római, szúrós epi- grammában tűnik ki (pl. Az őszinte ortodox, Metamorfozis, Egy papra); görög epigrammái már jóval gyengébbek. Ha viszont nagyobb kompozíciót próbál retorikus gnómákra építeni, építménye menthetetlenül összeomlik: ilyen A család képe. Az életképekhez is jó érzéke volt, legjobbak e nemben azon versei, ahol sajátos, már nem Kisfaludy Sándor-i módon úri és még nem Arany János-i módon értelmiségi életviteléből meríti az életkép tárgyát (pl. Őszi séta, Egy látogatás, Ősszel vagy a Fogságomból II. része.) A magyar költészetben bizonyos fokig újszerű tematikája teszi sokszor érdekessé gyöngébb verseinek egy részét: ilyen újdonság szerelem-felfogása (Május 24-én, Egy látogatás, Hozzá, mint nőhöz), felvilágosodott gyökerekre visszanyúló és már a pozitivizmussal érintkező romantikaellenes történelemfelfogása (Romon), sajátos Krisztus-képe (A Megváltó, A halál költészete IV.) vagy bűnt nem ismerő titanizmusa (Kórágyon). Tulajdonképpen ebbe a csoportba sorolhatók azok a versei is, amelyek értékes filológiai adalékokat nyújtanak Az ember tragédiájának egyes kérdésköreihez. Részletesen nem kívánom taglalni őket, hiszen az eddigi kutatás főleg erről az oldalról közelítette meg Madách líráját. Csupán egy-két példára hivatkoznék: az Egy régi házra csírájában magában foglalja a prágai és londoni szín feudalizmuskapitalizmus ellentétét, csakhogy még fordított előjellel. Az Életünk korai a Tragédia egész fölépítését előlegezi, csakhogy a költő itt még megnevezi a betelje- sületlenség bűnöseit: szülőket, külvilágot, államot. A leány és nő és az Egy szerelmes barátomhoz már Éva összetett alakját pedzi; a Hit és Tudás az utolsó szín kérdéseit boncolja; a Vigadjunkat mintha a londoni szín diákjai énekelnék; A megelégedés vállalja a meg nem szűnő csatázást; ehhez hasonlít a Csak béke, béke...; A betelt kívánságok materialista tündére Lucifer szavaival érvel, a versvégi ébredés viszont az Úr szavával. Az űrbeli színt előlegezi Az éjféli gondolatok, amely különben rokona Petőfi csillagnéző töprengéseinek a párhuzamosan létező világokról; a Madách által a csillagok közé képzelt Sertorius pedig legszerencsésebben megtalált jelképesítése sajátos politikai felfogásának, amely szerint kívül állva is vállalni kell a további küzdelmet (vö. Felszólalását a nemzetiségek ügyében).
